Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Jó, hogy van: pozitívan fogadták a zsugorinflációs tájékoztatást
No menu items!

Jó, hogy van: pozitívan fogadták a zsugorinflációs tájékoztatást

Pozitívan fogadta a lakosság a zsugorinfláció – az azonos áron kínált, de kiszereléscsökkentett termékek – miatt bevezetett új tájékoztatási kötelezettséget, és negyedük próbálja tudatosan elkerülni ezeket az árukat – állapította meg a Reacty Digital felmérésében.

A vizsgálat eredményeit bemutató összefoglalóban ismertetik: a felnőtt lakosság 82 százaléka találkozott már olyan előrecsomagolt termékkel, amelynek nem az árát növelték, hanem a kiszerelését csökkentették. Tízből heten vásároltak is már ilyen csökkentett kiszerelésű terméket – emelték ki.

A lakosság kétharmada hallott már az élelmiszer-kereskedőket érintő tájékoztatási kötelezettségről, amely a kiszereléscsökkentett termékekre hívja fel a figyelmet. A felnőtt magyar lakosság 55 százaléka értékeli pozitívan a tájékoztatási kötelezettséget. A nem pozitívan reagálók zöme is inkább semleges állásponton van, csak minden tizedik ember áll negatívan az intézkedéshez.

Az áru kiszerelésének csökkenését mutató jelzéssel szintén a lakosok 55 százaléka találkozott már élelmiszerboltokban, arányuk a nagyobb településeken élők között magasabb – jelezték.

A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók negyede próbálja tudatosan elkerülni azokat a termékeket, amelyek esetében a kiszerelés csökkenését jelzik. További 41 százalékuk nyilatkozta azt, hogy ha fontos neki egy márka, akkor mindenképp megveszi, máskor azonban igyekszik elkerülni a csökkentett kiszereléseket. A lakosság harmadát a jelzés egyáltalán nem befolyásolja vásárlásai során – áll a közleményben.

A Reacty Digital nem, életkor, iskolai végzettség és régió szerint reprezentatív felmérése áprilisban 1114 ember bevonásával készült a 18-79 éves korosztályban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás