Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az eÁFA teszt több kérdést hozott, mint gondolták
No menu items!

Az eÁFA teszt több kérdést hozott, mint gondolták

Az első negyedéves bevallással elindult az elektronikus áfarendszer (eÁFA), amelyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a forgalmiadó-kötelezettség elektronikus és pontos teljesítésének támogatására, az adminisztráció csökkentésére, valamint az adózói ügyviteli rendszerek adatigényének kiszolgálására hozott létre.

Az új, papírmentes rendszert még folyamatosan fejlesztik a tesztidőszakban. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) átfogó edukációs rendezvényt szervez az eÁFA rendszer lehetőségeiről, a bevezetés tapasztalatairól, a felmerült problémákról és várható megoldásukról.

Az eÁFA 2024. első negyedéve óta teszi lehetővé az ezt választó adózók számára, hogy áfa bevallásaikat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által előzetesen elkészített bevallástervezet elfogadásával vagy közvetlen adatkapcsolaton keresztül nyújtsák be. A rendszer újdonsága, hogy az adóalanyok részére lehetőség nyílik a befogadott és kiállított számlák, vámeljárások, online pénztárgép nyugták adatainak lekérdezésére, az áfa analitika elkészítésére, valamint a bevallási kötelezettség – adóhatósági adatokra alapozott validációja és ellenőrzése melletti – teljesítésére. Az új áfabevallási lehetőség technikailag is sok új feladatot, tanulnivalót ad a könyvelőknek, pénzügyeseknek, ugyanakkor a munkájuk jóval egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá válik.

Tapasztalatok szerint még nem tökéletes az eÁFA-rendszer, vannak hiányosságai és korlátai, de a tesztidőszakban ezeket folyamatosan javítják és pótolják. Például egyelőre nem hagyható ki az adategyezőség ellenőrzésének időigényes folyamata, azonban majd az is automatizálható lesz, ha az idén júliusra ígért gép-gép (M2M) kapcsolat megvalósul.

Az első visszajelzések szerint a kisebb számlaforgalmú cégek körében máris népszerű a weben elérhető NAV áfabevallás tervezet segítségével beadható eÁFA-bevallás. Számukra már most kevesebb adminisztrációval jár, és esetükben várhatóan a hibafaktor és a NAV ellenőrzések száma is drasztikusan csökkenni fog a rendszer véglegesítését követően.

A BKIK és a PP Konferencia a kis- és középvállalati vezetőknek szóló KKV Akadémia konferenciasorozat részeként tájékoztató rendezvényt szervez az új ÁFA-bevallási rendszer kezdeti tapasztalatairól, a rendszer által nyújtott lehetőségekről, valamint a tesztidőszakot követő további fejlesztésekről. A résztvevők konzultálhatnak a téma szakértőivel annak érdekében, hogy eldönthessék, megéri-e igénybe venniük a NAV új szolgáltatását.

Az esemény témái között szerepel az eÁFA működésének mechanizmusa, a rendszer előnyei az adózók és a NAV számára, valamint a tesztidőszakban és a további fejlesztések során felmerülő kihívások és megoldások. A résztvevők megismerhetik az új rendszerhez igazodó számlázási programok fejlesztési irányait, valamint az adókódok megfeleltetésének standardizációját és az M2M (gép-gép) kapcsolat működési feltételeit.

Az előadók között olyan szakértők lesznek, mint Horváth Tibor, a NAV Ellenőrzési Főosztályának vezetője, az eÁFA munkacsoport vezetője, vagy Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének alelnöke.

A rendezvény időpontja:  2024. június 6. csütörtök 09.30 – 14.00

Helyszíne: BKIK Székház, Budapest, Krisztina körút 99., 6. emelet

Bővebb információ:  https://ppkonferencia.hu/konferenciakozpont/eafa/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.