Kezdőlap Gazdaság Ettől lehetnek jobbak a vidéki vendéglátóhelyek
No menu items!

Ettől lehetnek jobbak a vidéki vendéglátóhelyek

13 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak a vendéglátóhelyek, elsőként az egész évben nyitva tartó, vidéki éttermeknek nyílik meg a lehetőség május 27-től. A program további ütemeiben júniustól a cukrászdák, júliustól a zenés táncos szórakozóhelyek, míg augusztustól az alkalmi vendéglátó üzletek pályázhatnak majd a vidéki Magyarországon. Szeptembertől a kávézók, míg októbertől a büfék számára biztosít forrást a Kormány, az italüzletek és bárok pedig novembertől jelentkezhetnek majd a program további ütemeire.

A vidéki vendéglátó üzletek támogatása a harmadik eleme a Kormány átfogó ágazati támogatási konstrukciójának, mely összességében 15 milliárd forintot biztosít a turizmus fejlesztésére és versenyképességének erősítésére. A hazai vendéglátó üzletek mintegy kétharmadát adják Magyarország turisztikai bevételeinek, így versenyképességük javítása érdekében elsőként ők igényelhetik a vissza nem térítendő támogatást.

„A szolgáltatás minőségének egyik meghatározó és a fejlődést potenciálisan korlátozó eleme az elérhető technológia korszerűsége. Az ágazati támogatási konstrukció ezért a teljes vidéki vendéglátó szektor fejlesztését célozza, az értékesítést támogató beruházásoktól kezdve a technológiákon és eszközökön át az energiahatékony és gazdaságos üzemelésig bezárólag” – emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A június 28-áig tartó első ütemben az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek üzemeltetői adhatják be támogatási igényeiket. A pályázatonként elnyerhető 1 millió forintos forrást korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, valamint energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre használhatják fel az éttermek. Mindezek mellett a támogatásokat a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére is fordíthatják a szolgáltatók, de igénybe vehetik akár egy nagyobb beruházás során is. A vidéki vendéglátóhelyek összesen 13 milliárd forintra pályázhatnak majd, a kiírás első, május 27-étől induló ütemében 3 milliárd forint összegben először az éttermek hívhatnak le vissza nem térítendő támogatást.

A program további célja, hogy erősítse az ágazat digitalizációját is, ezért a jelentkezést az NTAK rendszeréből indíthatják a pályázók és egy könnyen kitölthető felületen adhatják le igényeiket. Ebben ügyfélszolgálat is segíti őket. A pályázati felhívások elérhetőek a kisfaludyprogram.hu weboldalon.(MTÜ)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás