Kezdőlap Közlekedés A járatkésés mellé segítőpont jön Ferihegyen
No menu items!

A járatkésés mellé segítőpont jön Ferihegyen

Fotó: Bódi Ágnes

Az elmúlt napokban jelentős mennyiségű járatkéséssel és -törléssel kellett számolnia a légi utasoknak Európa-szerte, így Budapesten is. A Budapest Airport számára ebben a helyzetben különösen fontos, hogy az utasairól megfelelően gondoskodjon, ezért a menedzsment azonnali döntését követően a repülőtéren egy-egy dedikált várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon. Itt az arra jogosult utasok kényelmesen tudnak várakozni, pihenni, a repülőtér üzemeltető szükség esetén ételt és italt oszt, a kisgyermekeseknek pedig bébiételt, pelenkát és törlőkendőt biztosít.

A zónákban tartózkodók emellett gyorsabban juthatnak hozzá a járatukat érintő legfrissebb információkhoz. A repülőtér-üzemeltető egyetért a Nemzetgazdasági Minisztériummal abban, hogy a jelenlegi helyzetben gyors lépésekre és minden szereplő együttműködésére szükség van annak érdekében, hogy a légiközlekedés szereplői a lehető legmagasabb minőségű szolgáltatást tudják nyújtani, ellenőrzött módon.

A légiközlekedésben kontinens-szerte tapasztalt járatkésések és járattörlések miatt az utasok gyakran hosszú órákon keresztül a repülőtereken várakoznak. Ez a tendencia Budapesten is tapasztalható, ezért a Budapest Airport – egyetértve a Nemzetgazdasági Minisztérium által megfogalmazott állásponttal – saját hatáskörén túl is mindent megtesz azért, hogy az utasokat ebben a nehéz helyzetben is a lehető legmagasabb szinten támogassa.

Ennek részeként a repülőtér üzemeltető két, BUD:carezone névre keresztelt segítőpontot alakított ki a tranzitterületen, amelyet szükség esetén további egy egységgel bővít. A légitársaság, a földi kiszolgáló vállalat vagy a Budapest Airport személyzete hangosbemondással, vagy személyesen tájékoztatja az érintett utasokat arról, ha a segítőpontokat igénybe vehetik. A zónákban a Budapest Airport a járatkésés miatt várakozó utasoknak folyamatosan információt ad, valamint szükség esetén szendvicset, vizet, a kisgyermekeseknek pedig pelenkát, bébiételt és törlőkendőt is biztosít. A Budapest Airport már eddig is 7500 palack vizet osztott ki a várakozóknak, és a készleteket folyamatosan tölti fel, hogy a megfelelő mennyiségű palackozott víz folyamatosan rendelkezésre álljon. Mindezeken felül a vállalat kényelmesebb, magastámlás székeket, fekvő-ülő ágyakat, telefontöltőket biztosít, továbbá korlátlan wi-fi hozzáférést tesz elérhetővé a repülőtér teljes területén. A helyszínen a napokban kihelyezésre kerülő QR-kód beolvasásával az utasok járatkésésekkel és –törlésekkel kapcsolatos hasznos információkat találnak és a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kapnak telefonos elérhetőségekkel. Emellett termináltérkép is segíti majd őket abban, hogy a számukra fontos szolgáltatásokat – például mosdókat, baba-mama szobákat, teraszokat, éttermeket – könnyebben megtalálják.

A zónák a 2B Terminálon a B1-B2 beszállítókapuk előtt, illetve a 2A Terminálon az 1. utasmólón az A17 beszállítókapu előtt találhatóak. A Budapest Airport azt javasolja az utasoknak, hogy amennyiben a légitársaság vagy a földi kiszolgáló vállalat tájékoztatta őket a járatuk késéséről vagy törléséről, és a repülőtér területét nem tudják vagy nem akarják elhagyni, akkor itt várakozzanak, ezzel biztosítva, hogy a járatukat érintő aktuális információkhoz a lehető leghamarabb hozzájussanak. A BUD:carezone-ban a Budapest Airport ügyeletes terminál menedzserei, valamint terminálinformációs munkatársai folyamatosan segítik az utasokat.

„Mindenkori prioritásként kezeljük, hogy repülőtér üzemeltetőként akár a felelősségi körünkön túlmutatóan is magas színvonalú szolgáltatásokat nyújtsunk az utasoknak. Most, amikor sokaknak a járatkésések miatt a repülőtéren kell várakozniuk, a segítőpontok felállításával a lehető leggyorsabban reagáltunk a helyzetre – mondta Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója. Kiemelte: – Pozitívan fogadjuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium is kiemelt ügyként kezeli a problémát, és a Budapest Airport tulajdonosaiként közösen, gyorsan és hatékonyan tudtunk fellépni a kialakult helyzet orvoslásában.”

A Budapest Airport a jelenlegi helyzetben azt tanácsolja az utasoknak, hogy utazásuk szervezésekor a rugalmasan módosítható foglalásokat részesítsék előnyben, érkezzenek időben (legalább a járat indulása előtt 2,5 órával) a repülőtérre, és folyamatosan figyeljék a légitársaságoktól kapott információkat, valamint a repülőtéren a földi kiszolgáló vállalat munkatársainak tájékoztatását. A kézipoggyászba minden olyan személyes dolgot, egészségügyi felszerelést, gyógyszert (ami a biztonsági ellenőrzésen átvihető) érdemes bepakolni, amire az utasnak szüksége van, illetve nélkülözhetetlen akár egy több órás repülőtéri tartózkodás esetén.

A késések minden légitársaság minden járatát érinthetik, és ez a tendencia akár a nyári utazási szezon végéig, vagyis szeptember 30-ig is elhúzódhat. Az eddigi tapasztalatok alapján a kora hajnali, reggeli és délelőtti járatok nagyobb biztonsággal indulnak el menetrend szerint, ezek esetében nincsenek, vagy csak minimálisak a késések. Általánosságban elmondható, hogy minél több fordulót teljesít egy járat, annál nagyobb eséllyel gyűjt késést a nap végére. Az időjárás azonban mindig kiszámíthatatlan tényező, így egy nagyobb vihar vagy zivatar a reggeli járatok esetében is okozhat késést.

A légiközlekedés minimum négyszereplős folyamat: a repülőtér, a légitársaságok, a földi kiszolgálók és a légiforgalmi irányítók felelnek az utasok biztonságos repüléséért, az ő hatásköreiket egészítik ki a hatósági szerepkörök. A folyamatban – jogszabályok és szerződések alapján – mindenkinek megvan a maga felelőssége, így a repülőtér üzemeltető és a repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló vállalatok hatásköre is szabályozott. A szereplők közösen együttműködve tudnak minden esetben cselekedni, így például egy adott járattal kapcsolatos minden információ esetében az információáramlásnak gördülékenyen kell történnie az összes szereplő között ahhoz, hogy a végén az utasok is időben kapjanak pontos tájékoztatást a járatukkal kapcsolatban.

A járatkésések és járattörlések alkalmával a Budapest Airport a saját felelősségi körébe tartozó teendőket maximálisan ellátja, sokszor hatáskörén is túllépve támogatja a földi kiszolgálók munkáját annak érdekében, hogy az utasokat a nehéz körülmények ellenére is ki tudják szolgálni és a megfelelő információval el tudják látni. Fontos tudni, hogy mivel az utasok a légitársasággal állnak szerződésben, az elsődleges tájékozódási pont a légitársaság, illetve a helyszínen az utasfelvételt és a be- és kiszállítást végző földi kiszolgáló vállalatok munkatársai. Járatkésés illetve -törlés esetén a légitársaság sms-ben és/vagy e-mailben tájékoztatja az utasokat a várható indulásról illetve az esetleges teendőkről. A helyszínen a földi kiszolgáló vállalat munkatársai rendelkeznek a légitársaságtól kapott értesítés alapján az adott járatot érintő legfrissebb információkkal, és ennek megfelelően tájékoztatják az utasokat. A Budapest Airport járatkésés esetén a terminálinformációs feladatokat ellátó kollégákon keresztül folyamatosan támogatja a földi kiszolgálók munkáját, a tőlük kapott információk alapján segít nekik az utasok tájékoztatásában.

A jelenlegi helyzet minden légiközlekedési szereplőt kihívás elé állít, amit az ökoszisztéma szereplőivel együttműködve, közösen lehet kezelni. A Budapest Airport üzemeltetési feladatain túl az utasok segítése érdekében alakította ki a BUD:carezone területeket, ahol folyamatosan monitorozza a fennálló helyzetet és az utasok igényeit annak érdekében, hogy a lehető legtöbb szolgáltatást biztosítani tudja számukra a kellemetlenségek enyhítése és a magas szintű utaskiszolgálás érdekében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.