Kezdőlap Cégvilág Még mindig növekedési pályán a Waberer's csoport
No menu items!

Még mindig növekedési pályán a Waberer’s csoport

Továbbra is növekedési pályán van a Waberer’s csoport – hangsúlyozta Erdélyi Barna, a Waberer’s International Nyrt. igazgatóságának tagja hétfőn, a társaság második negyedéves és féléves pénzügyi jelentésének közzétételét követő online sajtótájékoztatón.

A vállalatcsoport 192 millió eurós árbevétellel zárta a 2024-es második negyedévet, ami 9 százalékos emelkedés éves szinten. A vállalat konszolidált féléves árbevétele pedig 10,2 százalékkal 388,5 millió euróra emelkedett, ez a legjobb féléves eredmény a vállalat történetében.
A kamat és adófizetés előtti jövedelem (EBIT) a várakozásoknak megfelelően alakult, a második negyedévben 10,7 millió eurót, míg féléves szinten 19,2 millió eurót tett ki.

A féléves EBIT 6,2 millió euróval elmarad az egy évvel korábbitól, a csökkenést elsősorban a bázisidőszakot érintő egyszeri kedvező hatások magyarázzák.A stabil féléves eredmény után a Waberer’s további növekedéssel számol a kedvező kilátások alapján – emelte ki, és tarthatónak nevezte az idei évre tervezett 40 millió euró feletti EBIT teljesítményt.

Erdélyi Barna elmondta, stratégiai céljuk a regionális logisztikai piacvezető szerep elérése, a nemzetközi fuvarozásban a multimodalitás erősítése, valamint a biztosítási piacon meghatározó tényezővé válni.
Tóth Szabolcs, a Waberer’s International Nyrt. igazgatóságának tagja, gazdasági és stratégiai vezérigazgató-helyettes ismertetése szerint az árbevétel növekedésében a magasabb eredménytermelő képességű üzletágak játszották a főszerepet.

Részletezte, hogy a szerződéses logisztikai szegmens (RCL) féléves szinten a valaha volt legjobb eredményét érte el, 9,8 millió euró EBIT-et. A szegmens árbevétele 18 százalékkal 120,4 millió euróra emelkedett.

A nemzetközi fuvarozási és szállítmányozási üzletág (ITS) a második negyedévben már ismét EBIT szinten nyereségesen működött, negyedéves EBIT-je 2,3 millió eurót tett ki, míg féléves szinten 0,3 millió euró EBIT-et ért el. A következő időszakra nézve szintén kedvező a sikeres tavaszi tender eredmények nyomán átalakuló ügyfélportfólió, emellett a fuvarozói piacon a kereslet és a kínálat kiegyensúlyozódni látszik – jelezte a vezérigazgató-helyettes.

A biztosítási üzletág féléves árbevétele mintegy 16 százalékkal, 45,8 millió euróra nőtt, míg a féléves EBIT-je 9,2 millió euró volt.

A vezérigazgató-helyettes felidézte, hogy az idei első fél évet követően írták alá a Magyar Posta Biztosító és Magyar Posta Életbiztosító 66,9 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására szóló adásvételi szerződést. Az akvizíciónak köszönhetően a biztosítási üzletág tevékenysége diverzifikálódik, ezzel csökkenthetők a kockázatok a jövőben.

Tóth Szabolcs tájékoztatása szerint a cégcsoport jelentős lépést tett az ingatlanfejlesztési piacon. Nemrégiben sikeresen befejezték az első zöldmezős raktárberuházásukat Ecseren, Debrecenben pedig telket vásároltak, amely egy nagyszabású raktárfejlesztés helyszíne lesz. Az ingatlanfejlesztési üzletág jövőbeni célja az infrastruktúra bővítése mellett a cégcsoporton kívüli, egyedi igényeknek megfelelő logisztikai központok fejlesztése, azok bérleti, vagy adásvételi konstrukcióban történő hasznosítása.

A Waberer’s részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik. A részvénnyel elmúlt egy évben 2300 és 4190 forint között kereskedtek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki.

Csaknem 1400 fogyasztói beadvány érkezett fél év alatt a fogyasztóvédelmi hatósághoz

Az év első fél évben 1383 fogyasztói beadvány érkezett a kormányhivatalokhoz, a legtöbb panasz a közszolgáltatásokhoz kapcsolódó számlázással, és elszámolással volt összefüggésben.

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt.

Összesen 15 milliárd forint értékben segítik a szakképzést további két projekttel

A szakképzésben tanuló magyar fiatalok az Euroskills 2025 versenyen 4 arany, 2 ezüst, 5 bronz és 5 kiválósági érmet szereztek.
Hirdetés

Hírek

Harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon 2016 óta

Nyolc év alatt harmadával csökkent az élelmiszerpazarlás Magyarországon egy tavalyi év végi felmérés szerint. Míg 2016-ben fejenként évente átlagosan 33,1 kilogramm élelmiszer került a kukába, ez a mennyiség 2024-re 21,5 kilogrammra csökkent, azonban az élelmiszerhulladék mennyisége évente még így is 206 ezer tonnát tesz ki.

Csaknem 1400 fogyasztói beadvány érkezett fél év alatt a fogyasztóvédelmi hatósághoz

Az év első fél évben 1383 fogyasztói beadvány érkezett a kormányhivatalokhoz, a legtöbb panasz a közszolgáltatásokhoz kapcsolódó számlázással, és elszámolással volt összefüggésben.

Hétfőn hirdetnek eredményt a falusi kisboltok működési támogatási pályázatán

Tavasszal hirdette meg a kormányzat a falusi kisboltok működési támogatását célzó pályázatot, amelyen hétfőn hirdetnek eredményt.

Összesen 15 milliárd forint értékben segítik a szakképzést további két projekttel

A szakképzésben tanuló magyar fiatalok az Euroskills 2025 versenyen 4 arany, 2 ezüst, 5 bronz és 5 kiválósági érmet szereztek.

Klímás fűtésre ad támogatást egy új program

Szeptember 15-től új lehetőség nyílt a magyar háztartások számára: a Gree HEM Plusz program keretében akár 30 százalékos pénzügyi támogatással juthatnak korszerű, energiatakarékos klímaberendezéshez. A Gree online kalkulátorával bárki gyorsan kiszámolhatja, pontosan mekkora megtakarítást érhet el.

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Emelkedéssel indulhat a kereskedés hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1192,92 pontos, 1,22 százalékos emelkedéssel, 99 207,79 ponton zárt pénteken.

Indul az Erdők Hete országos rendezvénysorozat

Az idei Erdők Hete programjainak célja az erdők klímavédelemben betöltött szerepének bemutatása a társadalom, és főképp a fiatalok számára.

Madárország látogatóközpont nyílt a Sváb hegyen csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból

A Madárország látogatóközpont néven a Sváb hegyen,  a létesítmény  csaknem csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból valósult meg.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.