Kezdőlap Gazdaság Csökkenjenek a vállalkozások adminisztratív terhei a GVH szerint
No menu items!

Csökkenjenek a vállalkozások adminisztratív terhei a GVH szerint

 A vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére törekszik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH): a fúziós ügyekben például egyszerűsített űrlapok szolgálnak a cégek összefonódásának bejelentésére, amivel idén az első fél évben már csaknem minden harmadik vállalkozás élt – közölte a GVH.

A közlemény idézte Rigó Csaba Balázst, a hivatal elnökét, aki elmondta, hogy bő egy éve vezették be az egyszerűsített űrlapokat az összefonódások bejelentésére, amelyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a cégek körében. Míg tavaly az űrlap bevezetését követően az ügyek 11 százalékában adtak be a vállalkozások egyszerűsített űrlapot, addig 2024 első félévében ez az arány már elérte a 31 százalékot, tehát csaknem minden harmadik vállalkozás élt a lehetőséggel.

Ismertették, a GVH 2023. július 1-jétől lehetőséget biztosít arra, hogy azokban az esetekben, amikor a tervezett összefonódás nem vet fel versenyaggályt, az ügyfelek egyszerűsített űrlap kitöltésével tegyenek eleget a bejelentési kötelezettségüknek.
Jelezték ugyanakkor, hogy az egyszerűsített űrlap csak akkor alkalmazható, ha a vizsgálandó összefonódásnál nem azonosíthatók átfedő vagy kapcsolódó piacok, valamint, ha az összefonódás olyan teljes funkciójú közös vállalat alapítására vonatkozik, amelynek érdemi magyarországi piaci aktivitása belátható időn (főszabályként három éven) belül igazolhatóan nem lesz.

Ezen felül fontos, hogy az egyszerűsített űrlap csak akkor alkalmazható, ha olyan vállalat feletti közös irányításszerzésről van szó, amelynek a versenytörvény szerint számított nettó árbevétele nem haladja meg a 150 millió forintot, és nem merül fel az alapítók, illetve irányításszerzők közötti versenyre káros koordináció esélye sem, valamint, ha a lehetséges összefonódás a közös irányítók számának csökkenését vagy a közös irányítás egyedüli irányítássá alakulását eredményezi.

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy az űrlap benyújtása előtt ajánlott a hatósággal előzetesen egyeztetni, így elkerülhető, hogy a hivatal esetleg versenyfelügyeleti eljárást indítson, mert az adott összefonódásnál egyszerűsített űrlap alkalmazásának nem lett volna helye.

Közölték, hogy 2023 folyamán először érte el a fúziós bejelentések kapcsán tartott előzetes egyeztetések aránya a 100 százalékot. Ennek köszönhetően javul az eljárások hatékonysága, a vállalkozások számára pedig kiszámíthatóbb az összefonódási folyamat.
A GVH 2023-ban az összefonódás bejelentések 92 százalékát zárta le négy napon belül hatósági bizonyítvány kiadásával. Ezzel Európában továbbra is az egyik leggyorsabb fúziókontrollt tudhatja magáénak a magyar versenyhatóságn.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

America First: januártól jól megdrágulnak a nemzeti parkok belépői az USÁ-ban

Az amerikai belügyminisztérium bejelentése szerint 2026 januárjától...

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.