Hirdetés
Kezdőlap Edukáció Nevezzetek a KSH országos statisztikai versenyére!
No menu items!

Nevezzetek a KSH országos statisztikai versenyére!

KSH Az Üzlet.hu

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az idén is meghirdeti a középiskolások számára a STAT WARS, a felsőoktatásban tanulók részére pedig a STAT WARS UNI országos statisztikai csapatversenyt, mindkettőre október 15-én éjfélig lehet jelentkezni – közölte a KSH.

A közlemény szerint a vetélkedő célja a statisztikai kultúra terjesztése a fiatalok körében. A középiskolásoknak hirdetett versenyen két korosztályban, a középfokú oktatási intézmények 9-10., illetve 11. és annál magasabb évfolyamain tanuló diákokból álló 4 fős csapatok vehetnek részt. Nevezni a www.ksh.hu/statwars oldalon lehet.

A csapatverseny idén a “Készségek éve, az élethosszig tartó tanulás” címet kapta. A három online fordulóból döntőbe jutó legjobb 10-10 csapat 2025 februárjában, a Statisztikai Palotában mérheti össze tudását. A korosztályos döntők első és második helyezettjei továbbjutnak az Eurostat által meghirdetett Európai Statisztikai Versenyre – ismertette a KSH.

A felsőoktatásban alap- és mesterképzésen tanuló hallgatók részére a Magyar Nemzeti Bankkal (MNB) közösen szervezik a STAT WARS UNI-tot. A maximum három fős csapatok gazdasági, társadalmi és területi statisztikai adatsorok feldolgozásában, és megjelenítésében mérik össze tudásukat. A feladatmegoldásokat neves hazai egyetemek oktatóiból, illetve a KSH és az MNB szakembereiből álló zsűri értékeli.

A három online fordulót követő döntő 2024. december 4-én lesz, oda 5 BA/BSc- és 5 MA/MSc-hallgatókból álló csapat jut tovább. A versenyre regisztrálni a www.ksh.hu/statwars_uni_2024 oldalon lehet – tájékoztatott a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás