Kezdőlap Cégvilág Budapesti taxiscég alakult - a piac harmadát megszereznék
No menu items!

Budapesti taxiscég alakult – a piac harmadát megszereznék

Taxiscéget indított egy magánszemély Budapesten, a Taxim tervei szerint a kezdeti ötven autóból álló flottát rövidtávon 300 gépjárműből álló parkra bővítik.

A vállalat alapítója, Gáspár Botond András Taxim Infinity Kft. néven indította el cégét, amely 100 millió forintos alaptőkével jött létre. Az üzleti terv az, hogy

az első évben a piac 10 százalékát, a harmadik évre pedig a piac 35-40 százalékát megszerezzék.

Közölték: fontos jellemzője a szolgáltatásnak, hogy az applikáció által a rendeléskor kalkulált viteldíjnál csak vis major esetén kell többet fizetni. Ha nem befolyásolhatatlan tényezők játszanak közre a fuvardíj növekedésében, akkor csak az előre ajánlott ár kerül levonásra az utas kártyájáról.

A modern online rendszer mellett a Taximnak lesz hagyományos diszpécser központja is, így a konzervatívabb megoldásokat előnyben részesítők vonalas számon is rendelhetnek autókat.

Hozzátették, az utasok elégedettsége miatt a cég vezetői kiemelt fontosságúnak tartják a modern gondolkodású, fiatalos sofőrgárdát, mivel a piacon csak az emberi tényezők és az alkalmazások tesznek igazán különbséget a szolgáltatók között. Mivel a vevőelégedettségért a legtöbbet a volán mögött ülők tehetnek, a Taximnál nagy hangsúlyt fektetnek a kollégák kiválasztására, oktatására és megtartására – adta hírül az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Hírek

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.