Kezdőlap Hírek Ónos eső - Több megyében másodfokúra emelték a figyelmeztetést
No menu items!

Ónos eső – Több megyében másodfokúra emelték a figyelmeztetést

Több megyében másodfokúra emelte az ónos eső miatt kiadott figyelmeztetését az Országos Meteorológiai Szolgálat. Főként az ország déli és délnyugati részében várható nagyobb mennyiségű ónos eső.

Az OMSZ veszélyjelzése szerint Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyében másodfokú figyelmeztetés van érvényben.

Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében szintén az ónos eső miatt elsőfokú a figyelmeztetés.

Fotó: MTI

A  jelenlegi csapadékzóna kelet, északkelet felé mozog tovább délutánig. Északon, északkeleten hó, másutt fagyott eső, ónos eső, eső formájában számíthatunk belőle csapadékra. Késő délután, kora este délnyugat felől azonban egy újabb hullámban érkezik ismét csapadék. Ez a csapadékzóna elsősorban az ország déli felén okozhat ónos esőt, de mellette fagyott eső, eső egyaránt előfordulhat. Az intenzívebb ónos eső leginkább a Dél-, Délnyugat-Dunántúlon valószínű az éjszaka folyamán.

Az Északi-középhegység területén hószállingózás, ködös területeken elvétve ónos szitálás előfordulhat még az éjjel. A csapadék mennyisége általában maximum 3 milliméter lehet. Északon akár 3 centiméter hó is hullhat, az ország déli felén és a nyugati határvidéken ónos eső valószínű.

A csapadékzóna várhatóan péntek reggel hagyja el az országot. Pénteken nagyobb eséllyel északkeleten lehet hószállingózásra, gyenge havazásra számítani, az Északi-középhegység térségében ónos szitálás is előfordulhat – adta hírül az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Felszámolják az első román fapados légitársaságot, a Blue Airt

A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.
Hirdetés

Hírek

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,