Kezdőlap Pénzvilág Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?
No menu items!

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

A kép illusztráció

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is – írja a

Egy magyar lakossági ügyfél évente átlagosan 35 ezer forintot költ a bankszámlájára, ami 9,5 milliós ügyfélkör mellett évi 330 milliárd forintnyi költséget jelent. A Bankmonitor számításai szerint ez az összeg nagyságrendileg megegyezik egy havi állami nyugdíjkifizetéssel. Tetézi a bajt, hogy az irdatlan kiadás nagyrészt elkerülhető lenne, hiszen már léteznek a piacon teljesen ingyenesen (!) használható bankszámlák is.

Idén jelent meg a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett rövid tanulmány, melyben a bankszámlák kapcsán hívják fel a figyelmet a pénzügyi tudatosság fontosságára. Mint írják, egy kedvező számlacsomag segítségével sok pénz megspórolható, de ehhez az kell, hogy az ügyfelek rendszeresen áttekintsék a banki költségeiket.

Mennyit költünk bankszámlára egy év alatt?

Az említett jegybanki tanulmány 2021-es adatokkal mutatja be, hogy pontosan hogyan oszlottak meg az ügyfelek által fizetett díjak. A legtöbb pénzt a számlavezetési díj emészti fel (24,7 százalék), ezt követi a készpénzfelvétel és -befizetés költsége (23,9 százalék), a dobogó harmadik fokán pedig az átutalások költsége áll (16,9 százalék). Az SMS-díjak összességében a kiadások 14,4 százalékáért felelnek, de itt komoly eltérések figyelhetők meg az ügyfelek szokásaitól függően. A bankkártyához kapcsolódó díjak részaránya 13,2 százalék, míg egyéb jogcímeken a költségek 6,9 százalékát vonják le a bankok.

Egy ponton az MNB konkrét pénzösszeget is közölt: tudjuk, hogy a kártyadíj 2021-ben fejenként átlagosan 4 600 forintba került. Ennek ismeretében pedig már pontosan kiszámítható, hogy átlagosan mennyit költenek a lakossági ügyfelek a különféle szolgáltatásokra.

  • Számlavezetési díj: 8 600 Ft
  • Készpénzfelvétel és -befizetés: 8 300 Ft
  • Átutalások: 5 900 Ft
  • SMS: 5 000 Ft
  • Bankkártya: 4 600 Ft
  • Egyéb: 2 400 Ft
  • Összes éves számlaköltség: 34 800 Ft

    Látható, hogy a felügyelet statisztikái szerint a lakossági ügyfeleknek évente 35 ezer forint körüli kiadást jelent a bankszámlájuk fenntartása, illetve az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele. Ráadásul a fenti számok a prémium kártyák díját még nem is tartalmazzák, tehát a bankok által levont összes éves költség valójában még ennél is magasabb lehet.

  • A legkedvezőbb bankszámla kiválasztásában segítséget nyújthat a Bankmonitor bankszámla kalkulátora, ahol az egyéni szokások megadásával felmérhető a legjobb bankszámlák várható költsége.(Privatbakar.hu)
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HR-hatékonyság értékelése – Az értékmérés értéke 1.rész

Egy hatékony HR-csapat nagy szerepet játszik, játszhat a vállalat fejlődésében, különösen akkor, ha a részleg vezetőit a cégvezetés bevonja a döntéshozatalba.

Fiatalít a MÁV-csoport – Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok jönnek?

Az elmúlt hat évben a mintegy 5800 darabos flotta több mint 40 százalékát cserélték le, a járműveik átlagéletkora 10 évre csökkent.

Idén átlagosan 30 százalékos béremelést kapnak a vízügyi dolgozók

2026-ban 12, 2027-ben pedig 10 százalékkal nő átlagosan a vízügyesek bére - azaz 3 év alatt mintegy 60 százalékos átlagos bérfejlesztést hajtunk végre.

Két új helyszínen nyílt éjjeli melegedő és Életmentő Pont

Ha valaki az utcán magára hagyott embert lát, hívja a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatát a 06-1-338-4186-os számon.

Hírek

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.