Kezdőlap Gazdaság 34 járás a gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll
No menu items!

34 járás a gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll

Ha a budapesti kerületeket is a járások közé soroljuk, akkor 34 olyan járás van ma Magyarországon, amely gazdasági ereje szempontjából az országos átlag fölött áll – közölte a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Ózdon, a Területpolitika 2025. – Járási és térségi együttműködések a hatékony tervezésért című konferencián.

Navracsics Tibor hozzátette, a 34-ből 22 a fővárosi kerületek egyike. 163 járás az átlagos gazdasági erő alatt helyezkedik el, közülük 55 pedig az országos átlag felét sem éri el.

A vármegyeszékhelyeket magában foglaló járások közül négy – a győri, a székesfehérvári, a tatabányai és a veszprémi – teljesít az országos átlag fölött, a salgótarjáni mutató pedig nem éri el az átlag felét sem.Navracsics Tibor szerint ezeket a fejlettségi adatokat csak úgy lehet javítani, ha a településalapú fejlesztési politika mellett a területi együttműködés programját is elindítják.

Harmadik alkalommal rendezik meg az év eleji konferenciát, amelyen a területfejlesztésben és politikában érintett szakemberek, az önkormányzatok képviselői és a közigazgatásban dolgozó döntéshozók, szakemberek tekintik át a feladatokat.

Czunyiné Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztés megvalósításáért felelős államtitkára a konferencián tartott előadásában bemutatta a Versenyképes járások programot, amely várhatóan márciusban indulhat el.a költségvetésben rendelkezésre állnak a források a program megvalósításához.

Bánné Gál Boglárka, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy már 2023-ban megerősítették terület- és településfejlesztési tevékenységüket. Először összegyűjtötték az önkormányzatok, valamint a gazdasági és társadalmi szervezetek fejlesztési igényeit, így a TOP majd a TOP Plusz programokhoz 2-2 ezer programötletet rögzítettek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalatoknak üzleti lehetőséget is hozhatnak az új uniós fenntarthatósági követelmények

Az Európai Unió 2026-tól fokozatosan hatályba lépő új előírásai a csomagolási és csomagolási hulladékról (PPWR) új üzleti lehetőségeket is teremtenek a kötelezettségek mellett az érintett cégek számára, amennyiben fel tudnak készülni a szigorú fenntarthatósági követelményekre.

Alacsonyabb forgalom mellett minimális mértékben csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest alig változott: 13,25 ponttal, 0,01 százalékkal csökkenve 107 306,66 ponton fejezte be a hetet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.
Hirdetés

Hírek

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program

Partium északi részét is elérte a határon túli gazdaságfejlesztési program, amelynek célja, hogy minden külhoni gazdálkodó megkapja a lehetőséget a továbblépéshez, s ezáltal az otthon maradáshoz.

Minden szállítás szankciós mentességet kap a Barátság és a Török Áramlat vezetékeken keresztül

Az Egyesült Államok kormánya mentességet ad az orosz energetikai szektort célzó szankciók alól Magyarország vonatkozásában mindennemű szállításra a Barátság kőolajvezetéken és a Török Áramlat földgázvezetéken keresztül.

Eső után köpönyeg: balesetek után keressük a biztosítást

A nagyobb nyilvánosságot kapó balesetek után megugorhat az igény a biztosítások iránt, ezt tükrözik az internetes kereséseink is.

Otthon Start Program két hónap után: így látják a bankok a kölcsön jövőjét

A Bank360 által megkérdezett bankok mindegyike továbbra is jelentős érdeklődésről számolt be az Otthon Start Programmal kapcsolatban, jóllehet néhány hitelintézet érzékel némi visszaesést a szeptember eleji rohamhoz képest. Az elutasított ügyletek aránya mindenhol minimális, már a hitelkérelem benyújtása előtti tájékoztatás során sikerül kiszűrni a problémás eseteket.

Számos módon támogatja az Agárminisztérium a generációváltást a mezőgazdaságban

Olyan szabályozási és támogatási rendszer szolgálja az agráriumban a generációváltást, ami biztosítja a megújulás mellett a versenyképesség fenntartását is. A jelenlegi agrártámogatási ciklusban összesen 79 milliárd forint keretösszeggel a fiatal gazdákat, 10 milliárd forinttal pedig a gazdaságátadási együttműködéseket segítjük.

Szeptemberben néhány százan juthattak el a szerződéskötésig

Az egyes bankok által megosztott adatok alapján a Bank360 úgy számol, nagyjából 35,25 millió forint körül mozoghat az Otthon Start Program keretén belül felvett lakáshitelek átlagos hitelösszege, amely jelentősen meghaladja az összes lakáshitelre számított, 20 millió forintot megközelítő átlagösszeget.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A teljes kosárra számolt infláció idei növekedését az energiaárakban jelentkező bázishatások és egyedi tényezők okozták, és ez nem vezetett másodlagos inflációs nyomás kialakulásához
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...