Hirdetés
Kezdőlap Hírek Devizahitel - Inárcsi dráma. Vádirat a családsegítő gyilkosa ellen
No menu items!

Devizahitel – Inárcsi dráma. Vádirat a családsegítő gyilkosa ellen

Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség. A férfi nyakon szúrt egy családsegítőt tavaly nyáron Inárcson – közölte a vádhatóság.

A vád szerint a férfi Inárcson épített családi házat deviza alapú hitelből. A hitelválság után megemelkedett törlesztőrészleteket azonban nem tudták fizetni, ezért végrehajtási eljárás indult. A házat elárverezték és a családnak 2018. június végéig ki kellett költöznie.

A vádlott 2018 májusában segítséget kért lakhatásuk megoldásában az inárcsi önkormányzattól, ekkor fordult a családsegítő szolgálathoz.

A Dabasi Család- és Gyermekjóléti Szolgálat és Központ inárcsi kirendeltségének családsegítője 2013 óta dolgozott ebben a munkakörben. Az asszony többféleképpen próbált segíteni, lakhatási lehetőséget szerezni a vádlottnak és családjának, de nem sikerült azonnal beköltözhető átmeneti otthont biztosítani számukra.

A férfi 2018. július 10-én bement a polgármesteri hivatalba, ahol arról tájékoztatták, hogy találtak egy helyet, ahova szeptembertől beköltözhetnek, de addig meg kell oldaniuk a lakhatásukat. A feleség erre közölte, hogy a gyermekekkel rokonokhoz költözik.

A vádlott egy átvirrasztott éjszaka után július 11-én reggel bement a családsegítő irodájába egyeztetni a szakemberrel, aki egyedül dolgozott az épületben. Vita robbant ki köztük, ekkor a férfi a táskájából elővett egy kést és nyakon szúrta a nőt, aki rövid időn belül meghalt. Ezután a vádlott átment a közelben levő polgármesteri hivatalba és feladta magát.

A hatóságok korábbi tájékoztatása szerint a férfi feleségével közösen nevelte három gyermekét, akik közül kettő kiskorú, az egyik fogyatékossággal élő. A szülők többféle jogcímen összesen mintegy 59 millió forint tartozást halmoztak fel. A nyomozás során a férfit a többi között azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert a lakóhelyét elárverezték, onnan ki kellett költöznie, a lakhatása nem volt megoldott, így fennállt a szökés, elrejtőzés veszélye. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás