Hirdetés
Kezdőlap Hírek Tőzsde - Erős pluszban indították a kereskedést New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Erős pluszban indították a kereskedést New Yorkban

Jelentős emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei kedden, mivel erősödtek azok a remények, hogy az Egyesült Államok és Kína meg tud állapodni kereskedelmi vitáik rendezéséről, véget vetve ezáltal a pénzpiacokat is megrázó, hónapok óta tartó vámháborúnak. 

A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,63 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,02 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig ugyancsak 1,01 százalékos pluszban indította a napot.

Pekingben kedden, a kereskedelmi tárgyalások második napján az éjszakába nyúltak az egyeztetések az amerikai és a kínai tárgyaló delegáció között. Előző nap Wilbur Ross amerikai kereskedelmi miniszter úgy fogalmazott, hogy

képesek lehetnek egy Washington számára is elfogadható megállapodásra jutni.

A nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is derűlátás uralkodik. Kedd délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 1,25 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 1,48 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 1,91 százalékos pluszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1433 dollárt adtak, 0,37 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A japán jenhez képest 0,19 százalékkal drágult a dollár, 108,91 jenen forgott.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik.

A márciusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,69 százalékos pluszban, 58,30 dolláron, a februári WTI pedig 1,79 százalékos nyereségben, 49,39 dolláron forgott kedd délután fél négykor.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára februári szállításra 0,55 százalékkal, 1282,75 dollárra esett.

Hétfőn a második egymást követő kereskedési napon zártak emelkedéssel a New York-i tőzsdeindexek. A Dow Jones 0,43 százalékkal, 23 533,11 pontra, az S&P 500-as mutató 0,70 százalékkal, 2549,69 pontra, a Nasdaq Composite mutatója pedig 1,26 százalékkal, 6823,47 pontra nőtt. /MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.