Kezdőlap Turizmus A nemzeti parkok is várják a látogatókat a hétvégén
No menu items!

A nemzeti parkok is várják a látogatókat a hétvégén

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

A nemzeti parkok számos programmal, köztük a március 15-i nemzeti ünnephez kapcsolódó eseményekkel várják a látogatókat a hétvégén – derül ki az Agrárminisztérium programajánló hírleveléből.

Szombaton a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében az Ócsai Tájházban huszármesékkel, kokárdakészítéssel és -színezőkkel várják a látogatókat. A budai Várban a várbarlang mélyét fedezhetik fel a vállalkozó kedvűek egy szakvezetéses túra során, de a a Szemlő-hegyi-barlangban is rendeznek felfedező túrákat.

A Sas-hegyi Látogatóközpontból induló túra résztvevői szombaton azt is megtudhatják, hogyan kapcsolódik a hegy neve az 1848-as eseményeket megelőző reformkorhoz.

A Bükki Nemzeti Parkban, az Ipolytarnóci Ősmaradványok természetvédelmi területen vasárnap emléktúrával emlékeznek Kubinyi Ferencre, az 1848-as forradalom és szabadságharc hősére.

A Bábakalács Természetiskolába látogatva péntek este a csillagos égbolt leglátványosabb égitestjeit figyelhetik meg az érdeklődők, akiket távcsöves bemutatóval, csillagászati előadással várnak a szakemberek. Szombat este a Bükki Csillagdában Seestar robottávcső segítségével élőben készülő asztrofotókat tekinthetnek meg a látogatók.

Az Aggteleki Nemzeti Parkban szombaton a látogatók egy vezetett túrán fedezhetik fel a Baradla-barlangot, amelynek ezúttal a kiépítetlen szakaszait is bejárhatják. Délután az Abajka Citerazenekar népzenei koncertje hangzik el a Baradla-barlang hangversenytermében. A vendégek a hétvégi túrák során az Oszlopok csarnokába vagy az Óriások termébe is ellátogathatnak, illetve egy Jósvafőről, a Kúria Oktatóközpont és Lovasbázistól induló interaktív program keretében a beporzó rovarokkal is megismerkedhetnek.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban szombaton geotúra várja a látogatókat, akik Bándról indulva nemcsak a Szentgáli természetvédelmi terület tiszafáit tekinthetik meg, de bepillanthatnak a barlangüregekbe, illetve a környék régészeti és földtani kincseihez kapcsolódó történeteket is hallhatnak.

A Duna-Dráva Nemzeti Parkban pénteken az Abaligeti-barlangot bejáró, szakemberek által vezetett túrán vehetnek részt a vendégek.

A Hortobágyi Nemzeti Parkban, Szatmárban, a Magosligeti-erdőben virágokat bemutató túrával, míg a Kiskunsági Nemzeti Parkban, a Kurgán Házban egyebek mellett madárodú-készítéssel várják hétvégén a vendégeket.

A Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Állatparkjában látványetetéssel, az Őrségi Nemzeti Parkban, a csányoszdoroszlói Vízi Vándor Természetvédelmi Látogatóközpontban pedig a Csörgőalma Családi Oltónappal készülnek a hétvégén.

A nemzeti parkok hétvégi programjairól további információ a parkok honlapjain található.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.