Kezdőlap Hírek Budapesti járatokat is törölt a Lufthansa és a Eurowings
No menu items!

Budapesti járatokat is törölt a Lufthansa és a Eurowings

A német biztonsági szolgálatok sztrájkja miatt több keddi, budapesti járatát is törölte a Lufthansa-csoport – derül ki a Budapest Airport járatinformációs rendszeréből.

Az adatok szerint a Lufthansa öt járatot teljesített volna Budapestről Frankfurtba, de mind az ötöt törölték. Emellett nem indul el a Lufthansa 1335-ös, müncheni, illetve a csoporthoz tartozó diszkont Eurowings reggeli, Hamburgba tartó 7783-as járata sem, mivel az érkező járatokat is törölték.

Mint korábban beszámoltunk róla, a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete (Bundesverband der Luftsicherheitsunternehmen – BDLS) a bértárgyalások részeként múlt héten hirdetett sztrájkot a frankfurti repülőtéren, az akció hajnal 2 órától este 8 óráig tart. Ehhez csatlakozott a németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi), amelynek felhívására a müncheni, a hamburgi, az erfurti, a drezdai, a lipcsei, a brémai és a hannoveri repülőtéren is sztrájkolni fognak a biztonsági dolgozók. A sztrájk nagyjából 220 ezer utazót érint, Frankfurtban, a legnagyobb németországi repülőtéren a keddre tervezett 1200 járat közül 470-et előre töröltek.

A dolgozók sztrájksorozata múlt hétfőn kezdődött, munkabeszüntetést tartottak a berlini nemzetközi repülőtereken (Tegel, Schönefeld), a düsseldorfi, a köln-bonni és a stuttgarti repülőtéren. A sztrájkok miatt hatszáznál is több járatot kellett törölni – írta az MTI.

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás