Kezdőlap Hírek Használt autók. Az import kocsik zöme tinédzser korú
No menu items!

Használt autók. Az import kocsik zöme tinédzser korú

Az idén várhatóan csökkenni fog a magyarországi használtautó-import a Das WeltAuto szerint, az országos hálózattal rendelkező kereskedő cég úgy véli, a behozatal a 2018-ban forgalomba helyezett 158 790 járművel elérte a csúcsát. 2018-ban 60 százalékban 10 évnél idősebb kocsik jöttek az országba.

Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója rámutatott: az import tavaly augusztusban lejtmenetbe kapcsolt, és várhatóan 2019-ben folytatódik ez a trend.

Emlékeztetett arra, hogy 2012 óta öt és fél éven át meredeken nőtt a külföldről behozott autók forgalomba helyezésének száma. A Datahouse adatait idézve rámutatott: 2018 második felében viszont már négy csökkenő hónapot is rögzítettek.

Ebben az időszakban összesen 2,8 százalékkal esett az import, amit az ügyvezető a szigorodó jogszabályokkal és a magas euróárfolyammal magyarázott. Mivel azonban tavaly – márciust leszámítva – az első négy hónapban még felfelé ívelt a behozatal, a teljes évben 2,2 százalékkal (3373 darabbal) nőtt a piac, és 158 790 darabbal rekord született – jelezte.

Frank György az import megtorpanását pozitív fordulatnak tartja, mert ezzel kevesebb ismeretlen előéletű, rossz állapotú jármű érkezik az országba, kevesebb magyar vásárló járhat pórul használt autó vásárlásakor, és visszaszorulhatnak az áfa  befizetésével kapcsolatos anomáliák is. A hazai használtautó-piac tisztulását véleménye szerint nagyban szolgálta, hogy a külföldi autókra is kötelezővé vált az eredetiségvizsgálat.

Hozzátette: a Das Weltauto már tapasztalja, hogy a hazai vásárlók elkezdték keresni a megbízható, szabályosan működő,  esetenként garanciát is nyújtó kereskedőket.

2018-ban is 60 százalékban 10 évnél idősebb kocsik jöttek az országba, az 5 éves vagy annál fiatalabb járművek aránya mindössze 20 százalék volt. A legnépszerűbb szegmens az alsó-középkategória (42 778 autó), a felső-középkategória (28 258 autó) és az MPV-k, az úgynevezett többcélú járművek (27 776 autó) kategóriája volt. A városi terepjárók (SUV) aránya 15 336 autóval megközelítette a 10 százalékot.

A Das WeltAuto a Volkswagen csoport márkáit forgalmazó Porsche Hungaria használtautó-üzletága, amely 28 értékesítőhellyel rendelkezik országszerte, 2018-ban mintegy 7600 járművet adott el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...

Az Intersport tulajdonosa látja a lehetőséget: tovább terjeszkedik Magyarországon a sportkereskedelmi lánc

Tovább folytatja magyarországi terjeszkedését az Intersport Magyarország: november 14.-én...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon
Hirdetés

Hírek

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...