Kezdőlap Gazdaság Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása
No menu items!

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül – mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Nagy Márton a nyolc elemből álló program egyik legfontosabb részének a Széchenyi Kártya Programot nevezte, amelynél tovább csökkentették a kamatokat, a beruházási hitelek esetén 3 százalékra, az egyéb hiteleknél pedig 4,5 százalékra.

Az alacsonyabb kamatok hatására nő a vállalatok hitelkereslete, a kamatcsökkentés óta 240 milliárd forint hiteligény érkezett, ami 20 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A tárca várakozása szerint idén akár 150 milliárd forinttal több beruházási hitelt is kihelyezhetnek a bankok a Széchenyi Kártya Program keretében – ismertette.

Az 1+1 KKV beruházásélénkítő támogatási program 48 milliárd forintos keretéből már mintegy 30 milliárd forintról született támogatói döntés, várhatóan május végéig odaítélik majd a teljes keretet, amiből összesen 450-500 vállalkozás kap támogatást – közölte Nagy Márton.

A miniszter hozzátette: a programra 1885 pályázat érkezett 137 milliárd forint értékben, tehát jóval több a rendelkezésre álló keretnél, ezért megpróbálnak további finanszírozást biztosítani más, visszatérítendő forrásokból.

Exportösztönző hitelprogramokra 350 milliárd forint áll rendelkezésre, a program kezdete óta 194 hazai vállalkozás kérelmét fogadták be összesen 108,5 milliárd forint értékben.

A kifektetést támogató hitelprogram keretében eddig öt, összesen 329 milliárd forint értékű kérelmet fogadtak be, és egy folyósítás már történt 53,2 milliárd forint értékben. A kifektetési tőkeprogramban 10 igénylés érkezett mintegy 67 milliárd forint értékben, eddig egy, csaknem 20 milliárd forintos szerződést kötöttek meg.

Nagy Márton ismertette: a KKV tőkefinanszírozási program iránt több mint 1800 kis- és középvállalkozás érdeklődött, közülük 1107 regisztrált is. A szakmai és pénzügyi feltételeknek eddig 286 vállalkozás felelt meg, 4 befektetési döntés született 1 milliárd forint értékben, és jelenleg 200 projekt elbírálása van folyamatban.

A nemzetgazdasági miniszter felhívta a figyelmet, hogy folyamatosan elérhetők az uniós vállalkozásfejlesztési források a kkv-szektor számára GINOP Plusz keretében. A kormány az adminisztrációs terhek csökkentésével is támogatja a kkv-kat, és jelentősen bővítették a piacinál jóval kedvezőbb áramárra jogosult mikrovállalkozások körét – jelezte.

Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára a “Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja” programról elmondta: az önerő nélkül elérhető lehetőségre több mint 9200 mikro- és kisvállalkozás regisztrált, már több mint 4900 támogatási kérelmet benyújtottak, az igényelt összeg 6,2 milliárd forint. Eddig csaknem 2300 vállalkozás kapott támogatást mintegy 3 milliárd forint értékben. A program kerete 9 milliárd forint, a tárca arra számít, hogy összesen 7000 vállalkozás veheti majd igénybe ezt a forrást.

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a sajtótájékoztatón elmondta: nagy esélye van annak, hogy az árréscsökkentési intézkedést nem vezetik ki május 31. után, és várhatóan a háztartási cikkekre is kiterjesztik majd.

Az intézkedés akkor vezethető ki kockázatmentesen, ha tartósan 5 százalék alá esik az élelmiszer-infláció. Ha a kormány a meghosszabbítása mellett dönt, akkor az várhatóan a nyár végéig tart majd – közölte.

Az élelmiszerek esetében felmerült még 10 termékkör, amelyek bevonását vizsgálják az érintett körbe, de egyelőre megvárják, hogy alakul májusban és júniusban az infláció – tette hozzá.

A miniszter elmondta: a jövő héten tárgyal a kormány az árréscsökkentés kiterjesztéséről a háztartási cikkekre, piperecikkekre, gyermekápolási termékekre. Ebben a körben 25-30 termékkategóriát vizsgálnak, ami több ezer különböző tételt jelenthet.

Az intézkedésről Nagy Márton úgy fogalmazott: felmerült, hogy van-e jogosultsága egy másik formában történő, akár végleges fenntartásának is, és hozzátette, hogy sok országban vezettek be tartósan hasonló döntéseket – közölte az MTI.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Hirdetés

Hírek

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.