Kezdőlap Gazdaság A magyarországi Decathlon 6 százalékos árbevétel-növekedéssel zárta 2024-et
No menu items!

A magyarországi Decathlon 6 százalékos árbevétel-növekedéssel zárta 2024-et

A Magyarországon piacvezető Dechatlon sportszerkereskedő márka 2024 ben 6 százalékkal 86,2 milliárd forintra növelte árbevételét, míg adózás utáni nyeresége 3,7 milliárd forintról 4 milliárd forintra nőtt – közölte a vállalat hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint a megújult globális márkaidentitás alapján tavasszal Magyarországon is megkezdődött az arculatváltás és modernizáció a márka áruházaiban, miközben kiemelt stratégiai területként minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kaptak a “körkörös üzleti modell fenntarthatóságot és gazdaságot támogató területei”.

Emellett a hosszú távú stratégiája részeként a Decathlon új termékcsoporttal, a “Kék Termékek” bevezetésével is erősíti portfólióját.

A Decathlon Magyarország céljai közé tartozik idén az EDGE minősítéssel rendelkező épületei és bérleményei számának növelése, valamint gépészeti beruházások végrehajtása, hogy az eddigi 5 ilyen üzleten kívül továbbiakban is villamos energiával lássák el a hőmérsékletszabályozást. Továbbá bővíteni szeretnék az olyan körforgásos szolgáltatásokat, mint a visszavásárlás, a második esély, a karbantartás és javítás, valamint a bérlés – hangsúlyozták.

Ezek mind hozzájárulnak a termékek élettartamának növeléséhez és a hulladék csökkentéséhez, valamint a sportolni vágyóknak is költséghatékony opciókat kínálnak. A vállalat célja, hogy folyamatosan növelje ezeknek a szolgáltatásoknak a részesedését a teljes árbevételből – tették hozzá.

A francia tulajdonú, Magyarországon piacvezető sportszerkereskedő áruházlánc immár 19 éve van jelen a magyar kereskedelmi piacon. A Decathlon 24 áruházzal rendelkezik és 1400 munkavállalót foglalkoztat.

A Decathlon áruházakat működtető Tízpróba Magyarország Kft. a nyilvános cégadatok szerint 2023-ban 80,7 milliárd forint nettó árbevételt és 3,7 milliárd forint adózott eredményt ért el, míg 2022-ben 81 milliárd forint volt az árbevétele és ugyancsak 3,7 milliárd forint az adózott eredménye.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...