Kezdőlap Gazdaság Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére
No menu items!

Javaslat készül az árréscsökkentés kivezetésére

Illusztrácó: Bigstock

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kiskereskedelmi vállalkozásai a további bizonytalanság elkerülése érdekében javaslatot tesznek a kormánynak az árrésstop zökkenőmentes kivezetésére – tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

A közlemény szerint az OKSZ az objektív helyzetértékelés érdekében a javaslatok kidolgozásával külső gazdasági tanácsadó társaságot bízott meg. A végső javaslatok a versenyjogi szabályozás figyelembevételével készülnek el.

Jelenleg hatályos jogszabályok szerint az élelmiszer árrésstopnak május 31-én vége, a kormány azonban több nyilvános fórumon is kilátásba helyezte annak meghosszabbítását – emlékeztetett a szövetség.

Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint ez a bizonytalanság már önmagában is elegendő ahhoz, hogy zavarokat okozzon a fogyasztók, a kiskereskedelem szereplői és a beszállítók körében.

Az árrésstop már eddig is erőteljesen torzította a piaci viszonyokat, így figyelni kell arra, hogy kivezetése a kormány, a beszállítók, a kiskereskedelem és a vásárlók szempontjából is zökkenőmentes legyen – emelte ki.

Az árrésstop be tudta tölteni a neki szánt szerepét, de kereskedelmi láncoknak ez a hozzájárulása a magyar családok terheinek csökkentéséhez május 31-e után már nem fenntartható, mert a beszállító partnerektől folyamatosan érkeznek az áremelési igények – hangsúlyozta az OKSZ.

A kereskedelmi szövetség közleményében egyebek mellett kifejtette: az árrésstop csak átmenetileg támogatja az infláció csökkenését. A termékpályák torzulnak, aminek importnövelő hatása van. Ez mérsékelheti az élelmiszeripar kibocsátását, a nettó exportot, és ezen keresztül a GDP csökkenésével jár. Ezek a torzulások csak lassan állíthatók helyre.

A nagy láncok csökkenő árai miatt az élelmiszer-kiskereskedelem 48 százalékát adó kisebb szereplők a forgalmuk csökkenésével szembesülnek, jelentős részük készül üzletet bezárni, ami tovább növeli az ellátásbiztonsági problémákat.

Magyarországon csak tavaly 1279 élelmiszer jellegű kiskereskedés szűnt meg, több mint 400 településen semmilyen bolt nincs, további több száz településen egyetlen kisbolt működik olyan korlátozott árukészlettel, ami nem alkalmas egy nagybevásárlás lebonyolítására – közölte az MTI.

Az OKSZ a többi között ezeket a megfontolásokat figyelembe véve juttatja el az árrésstop május 31-i kivezetésével kapcsolatos veszteség-minimalizáló javaslatokat a kormánynak – írták a közleményben.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.