Kezdőlap Gazdaság Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása
No menu items!

Stratégiai érdek a méhészeti ágazat támogatása

A méhészeti ágazat támogatása, illetve a méhtartási kedv megfelelő szinten tartása nemzetstratégiai érdek. Az agrártárca eddig is kiemelt figyelmet fordított az ágazatra, amit fenn kíván tartani a Közös Agrárpolitika (KAP) 2027-ig tartó végrehajtásáról szóló Stratégiai Tervben, illetve a nemzeti támogatási rendszerben egyaránt – mondta Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a Méhek Világnapja alkalmából kedden átadott ,,Zümmögő Sétány” elnevezésű tanösvény átadóján.

 Hubai Imre a Környén tartott eseményen kiemelte, hogy a méhészet gazdasági és társadalmi szerepe túlmutat az agráriumon: hozzájárul a vidék népességmegtartó erejéhez és az egészséges élelmiszer-ellátáshoz is. Egyebek mellett ezért is prioritás az ágazat támogatása.

 Kifejtette, hogy a Közös Agrárpolitikán belül méhészeti ágazatra támogatásként évi 3,12 milliárd forintnyi keret áll rendelkezésre 2023. január 1-jétől 2027. december 31-éig. Ez 5 év alatt 15,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást jelent a szektor számára.

Emlékeztetett, hogy az Európai Unióban elsőként Magyarország vezetett be méhek után járó állatjóléti támogatást. Ezen felhívásra idén tavasszal több mint 5100 forráskérelem érkezett a gazdálkodóktól, amelyekben összesen több mint 510 ezer méhcsaládra igényeltek támogatást. Az összes igény egy évre vetítve eléri az 5,8 milliárd forintot. A tárca a méhészek helyzetére és igényeire tekintettel, a források átcsoportosításának köszönhetően minden formailag megfelelő és a szükséges követelményeket betartó gazdálkodó forráskérelmét támogatja. Az öt éves időszakot felölő kezdeményezés alatt összesen 29,3 milliárd forinthoz juthatnak az ágazat szereplői – tette hozzá.

 Az államtitkár szerint az ágazatban különösen nagy szükség van minden elérhető forrásra, hiszen a télen nagy veszteségek voltak: a tavaly ősszel betelelt méhcsaládok csaknem fele tavaszra elpusztult. Mivel Európa-szerte nagy volt a téli pusztulás, az agrártárca jelezte a problémát az Európai Bizottságnak – mondta. Majd Hubai Imre aláhúzta: az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel folyamatosan együttműködés zajlik annak érdekében, hogy a szektor szereplői ezeket a nehéz időket átvészeljék.

Kitért arra is, hogy a Környén átadott tanösvény a Közös Agrárpolitika Méhészeti ágazat támogatása jogcímének forrásából valósult meg, amely a kormány döntésének is köszönhetően került be a támogatási rendszerbe. A tanösvény 10 interaktív állomása lehetőséget nyújt arra, hogy minél többen megismerjék a beporzók, közülük is kiemelten a mézelő méhek munkáját, ami nélkülözhetetlen az életünkben. (AM Sajtóiroda)

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.