Kezdőlap Gazdaság A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton
No menu items!

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

A Fed központi épülete Washingtonban. azüzlet.hu
A Fed központi épülete Washingtonban

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

A Fed közleménye szerint a célsávot változatlanul, 4,25-4,50 százalékon hagyta, immár a negyedik egymást követő alkalommal.

A Federal Reserve legutóbb tavaly decemberben, 25 bázisponttal csökkentette a kamatot, januárban, márciusban, májusban és júniusban pedig a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott az irányadó dollárkamat-tartományon.

A bizottság mostani ülésén egyhangúlag szavazott a szövetségi alapkamat célhatárainak változatlanul hagyására, kiemelve a maximális foglalkoztatást és az árstabilitást kettős prioritásként. Megismételte továbbá a mennyiségi szigorítás folytatását, vagyis az államkötvények, intézményi hitelek és intézményi jelzálogalapú értékpapírok portfóliójának csökkentését.

A kétnapos ülést követő közleményében a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) elismerte, hogy a gazdasági növekedés “az év első felében mérséklődött” a nettó export ingadozása ellenére. A munkaerőpiac továbbra is stabil, a munkanélküliségi ráta alacsony szinten marad, de az infláció “továbbra is kissé magas” a Fed 2 százalékos hosszú távú céljához képest.

A gazdasági kilátásokra vonatkozó bizonytalanság továbbra is magas” – jegyezték meg a közleményben, hozzátéve, hogy a jövőbeni kamatkiigazítások függenek “az érkező adatoktól, a kilátások alakulásától és a kockázatok egyensúlyától“. A Fed kész a politika módosítására, ha kockázatok merülnek fel a kettős mandátumot – az infláció kordában tartását és a foglalkoztatottság maximalizálását – illetően.

Az amerikai részvények szerdán tartották enyhe nyereségüket, miután a piacok értékelték a Fed kamatdöntését, egy sor gazdasági és vállalati adatot, valamint az amerikai kereskedelempolitika legújabb fejleményeit. Az S&P 500 és a Nasdaq Composite közel fél százalékkal emelkedett, és rekordmagasságokban mozog, míg a Dow enyhén emelkedett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...