Kezdőlap Turizmus Bécs zöld titkai, amiket még a helyiek sem mindig ismernek
No menu items!

Bécs zöld titkai, amiket még a helyiek sem mindig ismernek

A képen a “megkövült erdő” egyik fosszilis fatörzse látható.
Copyright: Stadt Wien Umweltschutz

A legtöbben épületekre, múzeumokra és kávéházakra gondolnak, ha Bécsről esik szó, pedig a város több, mint 400 különleges természeti emléket is rejt: évszázados fákat, fosszilis erdőt, ritka élőhelyeket, sőt, egykori tengerpart maradványait is.

Aki nyitott szemmel járja Bécs utcáit, hamar megtapasztalhatja, hogy a város nemcsak építészeti vagy történelmi látnivalókban bővelkedik, hanem olyan természeti kincsekben is, amelyeket maga a természet alkotott. Ma már több, mint négyszáz ilyen természetvédelmi emlékhely található Bécs területén, a város szinte minden kerületében. Ezeket a bécsi környezetvédelmi hatóság hivatalosan is védetté nyilvánította, és sokuk táblával is jelölt, így könnyen felfedezhetők egy-egy városi séta során. Ezek az úgynevezett természeti emlékművek nemcsak természeti, hanem kulturális és tudományos szempontból is jelentősek. Ilyen például a Práter területén húzódó Mauthnerwasser, egy ma már csak részben fennmaradt vízfolyás, amely egykor a Duna ártéri rendszerének része volt, és ma természetvédelmi oltalom alatt áll.
A város geológiai múltja több ponton is kézzelfogható a belvárosban. A Burggarten parkjában található “megkövült erdő” például 280 millió éves fosszilis fatörzseket őrző kőzettömbökből áll és a város egyik legidősebb földtörténeti különlegessége.
Egy kis kitérővel a 9. kerület egyik kis utcájában, a Prechtlgasséban, szabad szemmel is megfigyelhetjük azt a kőzetalapot, amelyre a mai Bécs épült, a 19. kerületben, a Kahlenberger Straße mentén pedig az egykori tengerpart szintje is jól kivehető, a domboldalba vágott sziklafal üledékes rétegei máig jól kirajzolják az ősi partvonalat.
Az emlékhelyek gyakran pedig egy-egy történelmi korszak lenyomatai is.
A Mozart-platán, hivatalos nevén Jacquin‑platán, amely 1936 óta áll Bécs Landstraße kerületének egyik belső udvarában, a legenda szerint már akkor is ott állt, amikor maga Mozart a szomszédos házban zongoraórákat adott. A fa életkorát pontosan nem ismerjük, de a szakértők mintegy 230 évesre becsülik. A Weißgerberlände egyik eperfája pedig a 18. század selyemhernyó-tenyésztésének idejét idézi: ekkor eperfákat ültettek a külvárosokban a hernyók táplálására. Nem minden természeti emlékhely látogatható, de sok nyitva áll, és különleges rálátást kínál Bécs “régi természetére”.
A természetvédelmi emlékhelyek interaktív térképen is böngészhetők a város környezetvédelmi hivatalának honlapján:

www.umweltschutz.wien.gv.at/umweltgut

(WH International Services GmbH)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Hirdetés

Hírek

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.