Közeleg a szeptember, a gyerekes családoknál már gőzerővel folyik a beiskolázáshoz szükséges eszközök beszerzése. Mindez sokak számára jelentős anyagi megterhelést jelenthet, már egyetlen gyerek beiskolázása is több százezer forintba kerülhet attól függően, hogy a hagyományos tanszereken túl szükség van-e valamilyen drágább elektronikai eszköz (laptop, tablet) beszerzésére is. Ilyenkor segítséget nyújthatnak az önsegélyező és egészségpénztárak, amelyek többek között a gyerekneveléssel, gyerekvállalással kapcsolatban is nyújtanak szolgáltatásokat a pénztártagok számára – hívják fel a figyelmet a Bank360 szakértői.
Az egészségpénztárak szolgáltatásaival jelentősen csökkenthetjük a beiskolázás költségeit, amelyek évről évre csak drágulnak. A Bank360 számításai alapján már egyetlen gyerek beiskolázása is közel 83 ezer forintba kerülhet, ez az összeg pedig magasabb is lehet, ha valamilyen elektronikai eszköz, például laptop vagy tablet beszerzésére is szükség van a tanév kezdete előtt. A költségek egy részét szerencsére máshonnan is fedezhetjük, mint saját zsebből. Jó megoldást jelenthetnek az önkéntes pénztárak önsegélyező szolgáltatásai, amelyek segítségével a gyerekvállalással, gyerekneveléssel kapcsolatos termékeket, szolgáltatásokat is lehet finanszírozni.
A gyerekneveléssel kapcsolatban számos célra el lehet költeni a számlán lévő pénzt:
- születési támogatás,
- babaápolás,
- gyerekgondozási támogatás,
- gyereknevelési támogatás,
- beiskolázási támogatás.
Ezek közül az utóbbi, a beiskolázási támogatás nem csak az iskolás korú gyerekek esetében nyújthat segítséget. A támogatási forma egészen óvodás kortól kezdve az egyetemi évekig igénybe vehető, és nem csak a tanszerek megvásárlására, hanem olyan célokra is felhasználható, mint ruházat, tandíj, kollégiumi díj vagy albérlet megvásárlása, kifizetése. A támogatás összege az idei évben maximum 290 800 forint/gyerek. (Ez az összeg úgy jön ki, hogy a maximális összeg az adott év első napján érvényes havi minimálbér összegével egyezik meg.)
A beiskolázási támogatás már óvodás gyerekek esetén is igénybe vehető – ekkor ruházatra, taneszközök és tankönyvek megvásárlására lehet elkölteni. Általános- és középiskolás gyerekek esetén a felsoroltakon túl még sporteszközökre, hangszerre és kötelező olvasmány beszerzésére is felhasználható a támogatási forma. A főiskolás és egyetemista gyerekek esetén pedig tandíjra, kollégiumi vagy albérleti díjra, valamint térítési díjra (például pótvizsgákra) fordítható a támogatás. A támogatás továbbá digitális taneszközökre digitális taneszköz (pl. laptop, asztali számítógép, monitor, nyomtató, szkenner) is fordítható.
A támogatás az egészségpénztárhoz 120 napon belül beküldött számlák után vehető igénybe. Óvodás és iskolás gyerekek esetén a családi pótlékra való jogosultság idején, míg egyetemista, főiskolás gyerekek esetén azok 25 éves koráig vehető igénybe a szolgáltatás. A korábbi szabályokhoz képest könnyítést jelent, hogy már nem kell 180 napot várni a pénztári kifizetéssel az egyéni és munkáltatói befizetések jóváírásától számítva, azok azonnal felhasználhatók.
Hogyan lehetek pénztári tag?
A fenti lehetőségekkel csak azok élhetnek, akik tagjai valamelyik egészség- vagy önsegélyező pénztárnak. A két pénztári forma elméletileg különbözik egymástól, ám mindkettőnek lehetősége van a másik funkciójának felvételére. Ezt jellemzően meg is teszik, így a gyakorlatban az a jellemző, hogy egészségpénztári tagként önsegélyező pénztári szolgáltatásokat is igénybe vehetünk, és fordítva – magyarázzák a Bank360 szakértői.
A fenti szolgáltatások igénybevételéhez ki kell töltenünk egy belépési nyilatkozatot, amit akár online is megtehetünk. A csatlakozás feltétele, hogy elfogadjuk az adott pénztár alapszabályát, illetve vállaljuk, hogy fizetjük a jellemzően havi pár ezer forintos pénztári tagdíjat. Belépéskor egyébként a pénztárak kötelesek átvilágítani az ügyféljelölteket, így el kell juttatnunk számukra a személyi igazolványunkat és a lakcímkártyánkat, illetve azok másolatát.
A belépést követően saját számlánk lesz a pénztárnál, amelyre be kell fizetni a pénztár által meghatározott minimum összeget, ez jellemzően néhány ezer forint. Ettől felfelé természetesen eltérhetünk. Ez két szempontból is előnyös: egyrészt, a befizetett összeget a pénztár alacsony kockázatú eszközökbe fekteti, ráadásul az elért hozam kamatadómentes. Másrészt, a befizetésünk után 20% adó-visszatérítést kapunk a pénztári számlára, amelynek maximuma évi 150 ezer forint. Ahhoz, hogy a maximumot vissza tudjuk igényelni, évente legalább 750 ezer forint befizetésére van szükség.
A csatlakozás után megvásároljuk az iskolakezdéshez szükséges tanszereket, eszközöket, majd a pénztári igénylőlap segítségével, és a kifizetett számlák beküldésével megigényeljük a támogatást. Amennyiben pedig van elérhető fedezet a számlán, úgy az igényelt összeget átutalják a bankszámlánkra.
Azáltal tehát, hogy a tanszereket nem pusztán megvásároljuk, hanem előtte átfuttatjuk a pénztári számlán, a következő évben visszakapjuk a pénzünk jelentős részét.
Másra is használhatjuk az egészségpénztárak szolgáltatásait
Persze az egészség- és önsegélyező pénztárak számos egyéb szolgáltatással rendelkeznek, többek között lakáshitel támogatással, álláskeresési támogatással, orvosi szolgáltatásokkal stb. Így, ha mondjuk a beiskolázási támogatást éppenséggel nem is tudjuk igénybe venni, szinte biztos, hogy valamilyen egyéb szolgáltatás számunkra is hasznos lehet.