Kezdőlap Gazdaság Kijött a rendelet: nagyot változnak jövőre a hitelezés szabályai
No menu items!

Kijött a rendelet: nagyot változnak jövőre a hitelezés szabályai

Illusztráció: Bigstock

Megjelent hétfő este a Magyar Közlönyben a jövedelemarányos törlesztőrészlet mutatót (JTM) érintő rendeletmódosítás, amelyről a Magyar Nemzeti Bank korábban közleményben számolt be. Egy, az önerőt érintő változás már kedden hatályba lép, a JTM-re vonatkozó változások pedig januárban lépnek életbe. A Bank360 összefoglalta a legfontosabb részleteket.

Módosította a jegybank az önerőre és a jövedelemarányos törlesztési mutatóra (JTM) vonatkozó szabályokat – írja közleményében a Bank360. A hétfő esti Magyar Közlönyben közzétett rendeletmódosítás célja a gördülékeny, de egyben biztonságos hitelezés fenntartása.

Önerő: összhangba került a jegybanki szabály az Otthon Start Programmal

 Meghatározott ügyfeleknek eddig is lehetőségük volt 90 százalékos hitelfedezeti érték (LTV) mellett jelzáloghitelt igényelni az első lakásukra, a jegybanki szabályok szerint azonban csak 41 éves korig lehetett ezt megtenni. Az Otthon Start Program szintén 10 százalékos önerőt vár az igénylőktől, életkori megkötés azonban nincs. Az MNB módosítása feloldotta ezt az ellentétet, keddtől eltörölte a 41 éves korhatárt, így már életkori korlát nélkül lehet az első lakásvásárlás előtt álló igénylőknek akár 90 százalékig is hitellel terhelni az ingatlant. Feltéve, hogy az ügyfél korábban nem rendelkezett legalább 50 százalékos lakástulajdonnal. Fontos, hogy a bankok ugyanakkor alkalmazhatnak ennél szigorúbb belső limiteket.

Januártól emelkedik a jövedelmi küszöb

 A bérek emelkedésével magyarázza az MNB, hogy 600 ezerről 800 ezer forintra emelkedik 2026. januártól a jövedelem nagyobb terhelhetőségének a határa. Legalább 10 éves kamatperiódusú hiteleknél ez azt jelenti, hogy nem a jövedelem felét terhelheti a hitel törlesztőrészlete, hanem akár a 60 százalékát is. Vagyis januártól egy nettó 600 ezer forintot kereső igénylő legfeljebb 300 ezer forintos törlesztőt vállalhat, a jelenlegi 360 ezer forinttal szemben. A nettó 800 ezer forintot keresők pedig akár 480 ezer forintos törlesztőrészletet is vállalhatnak.

A kisebb összegű hiteleket is érintette egy változás: az adósságfék előírások alkalmazása alól mentesítő, kisösszegű hitelekre vonatkozó limitet 450 ezer forintról 550 ezer forintra emeli a jegybank januártól. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az 550 ezer forintnál kisebb összegű hiteleknél nem kötelező alkalmazni az adósságfék szabályokat.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.