Kezdőlap Hírek Madárország látogatóközpont nyílt a Sváb hegyen csaknem 600 millió forint főleg hazai,...
No menu items!

Madárország látogatóközpont nyílt a Sváb hegyen csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból

Fotó: Fekete István

Jelenleg a 700 ökoturisztikai létesítményből 350-et nemzeti park igazgatóságok tartanak fenn, így mára már a  fenntartható turizmus legnagyobb letéteményeseivé váltak – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára, a Kadarka-kör által szervezett 12. szüreti vigadalmon, pénteken a Jókai-kertben.

Idén a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság megnyithatta a 34. ökoturisztikai bemutatóközpontját Madárország látogatóközpont néven a Sváb hegyen,  a létesítmény  csaknem csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból valósult meg.

A rendezvényen az államtitkár arra emlékeztetett, hogy amikor Jókai Mór 1853-ban megvette a sváb-hegyi szőlőskertet Schweitzer hegedűgyárostól házzal együtt 2200 forintért, abban még nem  volt egyetlen gyümölcsfa se. Az író fáradságos munkája eredményeként rekultiválta az egykor itt álló elhagyott kőbányát, őshonos gyümölcsfákat telepített, illetve egy kadarka ültetvényt hozott létre teraszos elrendezéssel. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság Jókai emlékét megőrizve azóta is vigyáz a tájra, az országban egyedülálló, közel 900 szőlőtőkéből álló kadarka gyűjteményt is gondozza – fűzte hozzá az államtitkár.

Kifejtette, Magyarország nemzeti park igazgatóságai évente 1,6 millió regisztrált vendéget fogadnak, 1000 fős szálláshelyhálózatot üzemeltetnek, valamint 1000 kilométer hosszú tanösvényrendszer áll a természetbarátok rendelkezésére, az infrastruktúra pedig folyamatosan fejlődik a közösségi igényekhez igazodva.

A természet védelme nemcsak a múltról, a jelenről, hanem a jövő generációiról is szól, amiért a kormány elkötelezetten dolgozik. Ezért folytatódik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, a KEHOP Plusz, amelynek  keretében országszerte 60 projekt fog megvalósulni, 42 milliárd forint értékben, közel 100 ezer hektáron javítva a természeti környezet állapotát, valamint az  ország ökoturisztikai kínálatát is bővíti – zárta beszédét Rácz András.(Agrárminisztérium)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...