Kezdőlap Gazdaság Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat
No menu items!

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Fotók (forrás: tomorimajsa.hu)

A biztos megélhetést kínáló szakmák irányába fordulnak a fiatalok – derült ki a Tomori Pál Katolikus Gimnázium főigazgatója, Czifrik Ágnes nyilatkozatából. A technikumi képzések versenyképes kezdőfizetést, akár 126 ezer forintos ösztöndíjat és adómentességet kínálnak. A frissen végzett óvodai nevelők például bruttó 640 ezer forintos bérrel indulnak.

A tapasztalatok szerint a mai fiatalok elfordultak a monoton, nehéz fizikai munkát igénylő szakmáktól. Helyette olyan pályákat keresnek, amelyek egyszerre izgalmasak és stabil, kiszámítható jövőképet kínálnak. Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

„A mai fiatalok pályaválasztását két fő tényező mozgatja: az anyagi szempontból is stabil jövő ígérete és a vágy, hogy a munkájuk kihívásokkal teli, mozgalmas legyen” – árulta el Czifrik Ágnes.

Bár a személyes érdeklődés és a tehetség továbbra is a legfontosabb tényező, sok diák még nem ismeri fel, miben jó igazán. A digitális világ és a közösségi média véleményvezérei új példaképeket állítanak eléjük, különösen a kreatív iparágak (fotózás, animáció, digitális tartalomkészítés) terén.

„Itt a családi minta kevésbé játszik szerepet; a választást szinte kizárólag a fiatal belső motivációja hajtja. Ezzel szemben a hivatásrendi pályáknál gyakran megfigyelhető a támogató családi háttér, ami elengedhetetlen a sikerhez. Látjuk, hogy a hivatásrendi pályák, mint például a honvédelmi, újra rendkívül népszerűek, a fiatalok számára is „menővé” váltak” – mondja Czifrik Ágnes.

A kereseti lehetőségek is fontosak

A főigazgató elmondta, hogy egy speciális honvédelmi ösztöndíjjal a diákok a technikumi alapösztöndíjon felül jelentős havi támogatást is kaphatnak, ami összesen így akár a havi 126 000 forintot is elérheti.

Ugyanakkor a kreatív oktatási ágazatok is hatalmas lehetőségeket rejtenek, különösen, ha az iskola gyakorlatias tudást és tiszta karrierutat biztosít” – hangsúlyozta a Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium főigazgatója. Náluk például kiemelten népszerű idén az óvodai nevelő képzés.

Az érettségi mellett szakmát adó technikumi képzéseket is egyre inkább keresik a pályaválasztás előtt állók. Egy 19 éves fiatal, technikusi végzettséggel a zsebében olyan kezdő fizetéssel helyezkedhet el, amely versenyképes egy friss diplomás bérével, ráadásul 25 éves koráig adómentességet élvez. „Számos felsőoktatási intézmény elismeri a technikumban szerzett tudást, így a diákok akár fél évnyi kreditpont-beszámítással, munka mellett, levelező tagozaton folytathatják tanulmányaikat a diploma megszerzéséért” – emelte ki Czifrik Ágnes, aki hozzátette: a náluk frissen végzett óvodai nevelők bruttó 640 000 Ft-os kezdőbérrel helyezkedhetnek el.

Az iskola szellemisége is döntő

A modern szakképzés már nem csupán egy szakmát ad a diákok kezébe, hanem komoly pénzügyi és továbbtanulási előnyöket is kínál. A szakértő ugyanakkor kiemelte, hogy a szülőknek nem csupán a képzési kínálatot érdemes figyelembe venniük.

„Azt tanácsolom, hogy a döntésnél legalább 50%-ban számítson az is, hogy milyen szellemiséggel, milyen értékrenddel találkozik a gyermek az iskolában, biztonságos, támogató közösség veszi- e körül” – tanácsolta a főigazgató.

A legjobb mód ennek felmérésére, ha ellátogatnak az iskolai nyílt napokra, és beszélgetnek az ottani diákokkal, tanárokkal. „Egy személyes találkozó olyan impulzusokat adhat, amit egy weboldal sosem pótolhat” – fogalmazott Czifrik Ágnes.

A távolabbról érkező diákok számára a kollégiumi elhelyezés is fontos döntési szempont lehet. A mai modern kollégiumok már magas színvonalú lakhatást, sokszínű közösségi életet biztosítanak. „A kollégista élet nemcsak egy életre szóló élmény, de az önállóságra nevel és fejleszti az alkalmazkodókészséget” – hangsúlyozta a főigazgató. A Kiskunmajsán működő intézmény a régió egyik meghatározó középiskolája, amely a keresztény értékrenden alapuló, személyiségközpontú nevelést és a diákok tehetséggondozását tartja legfőbb küldetésének, mindezt modern, családias, ingyenes kollégiumi háttérrel.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.