
A vasúttársaság tájékoztatása szerint az utasok többségének nem kell teljesen új időpontokat megtanulnia, a megszokott járatok ugyanis megmaradnak, sőt egyes vonalakon bővül a kínálat.
A MÁV szerint a módosítások célja többek között az utasok és az önkormányzatok igényeinek jobb kiszolgálása, a nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, a turisztikai célú utazások támogatása, valamint a napi ingázási lehetőségek javítása. Kiemelték: a menetrendi kínálat összességében bővül, nem szűkül.
Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott: „Minden változás célja ugyanaz: gyorsabb, megbízhatóbb és kényelmesebb legyen a közösségi közlekedés Magyarországon.” Hozzátette, hogy a HÉV-menetrend gyakorlatilag változatlan marad, csupán néhány vonat esetében fordulhat elő néhány perces eltérés. Jövőre is ugyanazok a járatok, ugyanolyan gyakran és ugyanolyan szerelvénnyel közlekednek majd a HÉV-hálózaton.
A vezérigazgató az autóbusz-közlekedésről is beszélt, és jelezte: december 14-től a mobilitás szinte alapjoggá válik, minden településről a járásközpontba naponta legalább három eljutást kell biztosítani. Ez főként Borsodban, Szabolcsban, Zalában és Baranyában jelent majd érezhető fejlesztést.
A vasúti menetrendben két kiemelt változás szerepel. Egyrészt Románia schengeni csatlakozása miatt a Lökösházánál áthaladó, Dél-Erdélybe és Bukarestbe tartó nemzetközi vonatok 45 perccel rövidebb határállási idővel közlekednek. Másrészt tovább bővülnek az éjszakai vasúti eljutási lehetőségek a budapesti agglomerációban: hétvégén újabb járatok indulnak Gödöllőre és Dunaújvárosba az éjszakai órákban.





