Kezdőlap Cégvilág Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég
No menu items!

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

Fotók (forrás: Available Zrt.):

Jelentős akvizíciókkal erősítette ingatlanállományát a közelmúltban a kizárólag a német ingatlanpiacon aktív Available Zrt. A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert. A bővülés összhangban van a cég stratégiai céljaival, a befektetők és a hasznosított ingatlanok számának meredek emelkedésével.

A bővítés keretében a vállalat átlagosan 60 nm-es, kétszobás, erkélyes panellakásokat vásárolt Németországban, több mint 90%-ban stabil bérlőkkel együtt.

Vida Imre, az Available Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a cég ezzel a lépéssel megerősíti a növekedési pályáját, amelynek végső célja a jelenlegi portfólió megtízszerezése (kb. 2000 lakás), amit a 2026 első negyedévére tervezett tőzsdei bevezetéssel kíván finanszírozni.

A német ingatlanpiac nagyban különbözik a magyartól. Míg Magyarországon a lakosság több mint 90%-a birtokolja az ingatlanát, Németországban ez az arány 50% alatt van, ami hatalmas bérleti piacot, közel 40 millió embert jelent” – hívta fel a figyelmet a cégvezető. „A német ingatlanpiacot jellemzően 10 éves ciklusok mozgatják, a banki finanszírozások is jellemzően 10 éves fix kamatperiódussal számolnak, az ingatlanpiac növekedése is 10 éves távlatban válik tervezhetőbbé. Az Available Zrt. stratégiája az 5-10 éves, hosszú távú hasznosításban rejlő értéknövekedés realizálása, kiegészítve a törlesztések miatti csökkenő hitelállománnyal” – tette hozzá Vida Imre.

Kifejtette, hogy a német bérlakáspiac átláthatósága is nagy előny, mert a bérleti díjakat, illetve az úgynevezett „Warmmiete-Kaltmiete” (vagyis a rezsit is tartalmazó bérleti díj) rendszerét átlátható jogi keretek szabályozzák, ami a tulajdonosnak és a bérlőnek is kiszámítható, tervezhető jövőt biztosít.

A zártkörűen működő részvénytársaság folyamatban lévő nyilvános részvénytársasággá válása biztosítja majd, hogy a részvényesek likvid papírral rendelkezzenek, amit a későbbiekben szabadon eladhatnak a tőzsdei bevezetést követően.

A 2026 első negyedévére várható tőzsdei megjelenést megelőzően, még idén decemberben elindul egy részvényjegyzési program.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.