Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság A Videoton Holding idei árbevétele 300 milliárd forint körül alakul
No menu items!

A Videoton Holding idei árbevétele 300 milliárd forint körül alakul

Fotó: Bigstock

A Videoton Holding idei árbevétele 300 milliárd forint körül alakul, valamelyest csökken a tavalyi üzleti évhez képest – mondta a magyar tulajdonú vállalatcsoport elnök-vezérigazgatója pénteki évzáró rendezvényükön Székesfehérváron.

Széles Gábor úgy fogalmazott: több éve tart a gazdasági válság Európában, főként az autóiparban, ennek ellenére a Videoton “fantasztikus teljesítményt produkált” 2025-ben. Továbbra sincs szüksége a cégnek hitelre, mert olyan erős és stabil lábakon áll, hogy a forgóeszköz-finanszírozást saját maga meg tudja oldani – tette hozzá.

Idei beruházásaik közül kiemelte a német Limtronik akvizícióját, amely a nyugati piacokon erősíti pozícióikat. Elmondta, hogy saját munkavállalóik száma hatezer fő körül van, míg a kölcsönzött munkaerővel együtt több mint nyolcezer embernek adnak munkát.

Sinkó Ottó vezérigazgató arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedek minden válságából megerősödve kerültek ki, reményei szerint ez így lesz most is, de nehezebb dolguk lesz, mint a korábban. Megemlítette, hogy a jelenlegi forintárfolyam rendkívül kedvezőtlen számukra, amennyiben ez nem változik hosszabb távon, eredményességük csökkenhet.

Közölte, hogy a vállalatcsoportnál 2015 óta folyamatos volt a reálbérnövekedés, és a következő évben is ez várható.

Lakatos Péter vezérigazgató kiemelte, hogy Európa “ipartalanodik“, lemarad a technológiai innovációban, főként a túlszabályozás és a “szakpolitikai gúzsba kötés” miatt. Elmondta, hogy a legnagyobb európai elektronikai gyártási szolgáltatócégek közül ma már csak a Zollner és a Videoton van családi kézben, a legtöbbjüket felvásárolták, zömében kínaiak.

Szólt arról is, hogy ígéretes üzletszerzéseik voltak a közelmúltban, így például a Kia-Hyundai csoport első európai beszállítójaként többek között központi elektronikát fognak gyártani a koreai autókba.

A Videoton Holding Zrt. több mint 85 éves gyártási múlttal rendelkező, 1991 óta magántulajdonban lévő ipari vállalatcsoport, amely 9 magyarországi és 3 külföldi telephelyén kínál gyártási és gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatásokat ipari vállalatok számára.

A nyilvános cégadatok szerint 2024-ben a cégcsoport árbevétele 305 milliárd forint, korrigált adózott eredménye közel 40 milliárd forint vol. A 2023-as üzleti évben 310 milliárd forintos árbevétel mellett 27 milliárd forint nyereséget ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Inkubációs program új designtermékek fejlesztésére

Harmadik inkubációs programját indítja el a Creative Hungary: február 4-étől Product LAB néven pályázhatnak hazai designipari gyártók és tervezők új, piaci bevezetésre alkalmas designtermékek és prototípusok fejlesztésére.

A piacvezető magyar HR-szolgáltató felvásárlásokkal erősít az oktatás területén

A munkaerőhiány miatt egyre több vállalat szembesül a kihívással, hogy a folyamatos működés biztosítása érdekében képzéssel is tennie kell azért, hogy megfelelő minőségű emberek álljanak rendelkezésére.

Az évszázad legerősebb éve volt a magyar kőolaj-kitermelésben a tavalyi

Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő.

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.
Hirdetés

Hírek

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...