
A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja a magyar leányvállalat pénzügyi helyzetét. A döntés hátterében az állhat, hogy az állami árszabályozás következtében a vállalat havonta 1,5–2 milliárd forintos veszteséget termel, ami veszélyeztette volna a saját tőke szintjét.
A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. osztrák tulajdonosa tavaly decemberben 30 milliárd forintos tőkeinjekcióról döntött, amelyet a vállalat tőketartalékába helyeztek el – írja a 24.hu értesülései alapján a HVG.
A lap megkeresésére a SPAR nem kommentálta részletesen, hogy a tranzakció célja a várható veszteségek kezelése volt-e, ugyanakkor jelezte: a 2024-es negatív eredmény ellenére folytatják beruházási programjukat. Ennek keretében új üzletek nyílnak, a meglévő áruházak közül pedig több felújításon esik át. A vállalat hangsúlyozta: pozitív üzenetnek tartják, hogy a tulajdonos a veszteségek ellenére is fejleszt Magyarországon.
A SPAR közlése szerint a kiskereskedelmi különadó 2024-ben önmagában 32,4 milliárd forintos terhet jelentett számukra, miközben az árszabályozó intézkedések – köztük az árrésstopok – havonta 1,5–2 milliárd forint veszteséget okoznak. Az áruházlánc 2022 és 2024 között egyaránt veszteséges volt, a három év összesített mínusza elérte az 56 milliárd forintot.
A cikk szerint 2024 végére a SPAR Magyarország saját tőkéje 10,7 milliárd forintra csökkent. Amennyiben 2025-ben is az előző évekhez hasonló nagyságrendű veszteség keletkezne, a vállalat saját tőkéje könnyen negatívba fordulhatna. A tavaly decemberben végrehajtott, 30 milliárd forintos tőkeinjekcióval ezt a kockázatot előzhették meg.
A nehézségek azonban nem kizárólag a SPAR-t érintették az elmúlt években. A Tesco 2023 és 2024 között összesen 32 milliárd forintos veszteséget könyvelt el, míg az Aldi ennél is nagyobb, 37 milliárd forintos mínuszt szenvedett el.







