Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Összehasonlító adatbázison a bankszámlák költségei
No menu items!

Összehasonlító adatbázison a bankszámlák költségei

A jelek szerint a Pénzügyminisztérium megelégelte a bonyolult és a laikus számára összehasonlíthatatlanul kuszává tett bankszámla díjakat. Legalábbis a PM reményei szerint összehasonlíthatóbbá és átláthatóbbá válnak a bankszámlák valóságos költségei egy rendelet nyomán, aminek hatályba lépését egy év múlvára tervezik – addig a társadalmi egyeztetése folyik majd a tervezetnek.

Attól remélnek változást, hogy a bankoknak egységes díjjegyzéket kell majd készíteniük a lakossági pénzforgalmi számlatermékeikről, ezeket a kondíciós listákat pedig fel kell tölteniük egy összehasonlító adatbázisba. Azért a jövő év közepétől tervezik ezt a régóta várt módszer bevezetését, mert  a tárca társadalmi egyeztetésre bocsátotta az erről szóló kormányrendelet tervezetét.

A közlemény kitér arra: az egységes kondíciós listákon a lakossági ügyfelek számára átláthatóbbá és összehasonlíthatóvá válik a hitelintézetek bankszámla kínálata.
A tervezet szerint az adatokat a bankoknak egy központi pénzügyi felügyeleti adatbázisba is fel kell majd tölteniük. Így az ügyfél a számára fontos díjtétel (például a külföldi átutalás vagy a bankkártya díja) alapján azonnal össze tudja hasonlítani az ajánlatokat.
Az átláthatóságot segíti az is, hogy a bankoknak évente díjösszesítőt kell majd küldeniük az ügyfeleknek minden, a bankszámlájuk alapján igénybe vett pénzügyi szolgáltatásról. A banki költségek pontos ismeretében az ügyfelek megalapozottan tudnak majd dönteni arról, hogy továbbra is igénybe veszik az adott pénzügyi szolgáltatást, vagy esetleg szolgáltatót váltanak. Ebben az esetben választhatják az egyszerűsített bankváltást is – jelezte a tárca.
A PM várakozásai szerint a könnyebb összehasonlítás, a számlatermékek jobb átláthatósága a bankokat erősebb versenyre ösztönözni majd – adta hírül az MTI.
A számladíjak összehasonlítását biztosító rendelet az uniós fizetésiszámla-irányelv része, a társadalmi egyeztetés és a kormány döntése után várhatóan 2019. július 31-én lép hatályba – olvasható a PM közleményében.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Itt a csavar: a mesterséges intelligencia most új munkahelyeket teremt az IT piacon

Az AI-tehetségeket kereső vállalatok számára egyszerűen nincs elég tapasztalt munkavállaló, és néhányan közülük akár milliós éves kompenzációs csomagokat is elkérnek.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.