Kezdőlap Tőzsde BÉT - Az OTP-nek köszönhetően enyhe pluszban zárt a BUX
No menu items!

BÉT – Az OTP-nek köszönhetően enyhe pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 64,87 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 39 769,48 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma az átlagosnál alacsonyabb, 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Debreczeni Csaba, az MKB Bank tőkepiaci elemzője az M1 aktuális csatornán azt mondta, elég unalmas volt a kereskedés, a befektetők “nem igazán tették meg tétjeiket”. A hét eseményei közül kiemelte, hogy kedden inflációs jelentés, csütörtökön pedig GDP-adat lesz.

A nyugat-európai indexek 0,5-1 százalékos pluszban tartózkodnak, még sok index nem zárt, a tengerentúlon enyhe pluszokat lehet látni – mondta. Hozzátette, az Egyesült Államokban is sok adat – kiskereskedelem, ipari termelés, infláció – jelenik meg a héten -, így óvatosak voltak a részvényekkel a befektetők.

A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3156 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények 130 forinttal, 1,15 százalékkal 11 400 forintra erősödtek, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom ára 2,50 forinttal, 0,53 százalékkal 467 forintra esett, forgalma 114,2 millió forint volt. A Richter-papírok 20 forinttal, 0,36 százalékkal 5545 forintra gyengültek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3805,06 ponton zárt hétfőn, ez 81,54 pontos, 2,10 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek

Devizapiac – Erősödött hétfő reggelre a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.
Hirdetés

Hírek

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.