Kezdőlap Cégvilág Beruházás. Közel 10 milliárd forintból fejleszt a Bosch Hatvanban
No menu items!

Beruházás. Közel 10 milliárd forintból fejleszt a Bosch Hatvanban

Tovább fejleszti autóipari elektronikai alkatrészeket gyártó hatvani telephelyét a Bosch csoport, a Robert Bosch Elektronika Kft. a 9,6 milliárd forintos beruházás során új, korszerűbb gyártást szolgáló eszközöket szerez be – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A politikus kiemelte: a világgazdaság jelentős változásokat él meg, a legkorszerűbb technológiák, fejlesztések rövid időn belül teret nyernek az új beruházásokban, a magyar gazdaság, benne az autóipar szintén a dimenzióváltás korszakát éli.

Kiemelte: a Bosch hatvani gyárában olyan, a jövő autózását meghatározó technológiai eszközöket és komponenseket gyártanak, amelyek elengedhetetlenek az automatizált vezetéshez.

A külgazdasági és külügyminiszter jelezte: a 2020 végéig tartó beruházáshoz a magyar állam egyedi kormánydöntés alapján mintegy 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít.

A miniszter kiemelte: világméretekben egyre élesebb a verseny az új beruházásokért. Ezek a beruházások olyan korszerű technológiákat hoznak Magyarországra, amelyek korábban a tudományos-fantasztikus világba tartoztak – tette hozzá.

Magyarország joggal lehet büszke arra, hogy a magyar emberek munkája, a Magyarországon működő vállalatok teljesítménye és csúcstechnológiája, valamint a kormányzat gazdaságpolitikája közösen oda vezettek, hogy ma Magyarország ennek a globális ipari dimenzióváltásnak egyértelműen a nyertesei közé tartozik – mondta Szijjártó Péter.

Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy Európa egyik legvonzóbb befektetési területét, központját alakította ki az ország, mivel az Európai Unióban itt a legalacsonyabb a vállalatok által fizetett társasági adó – tette hozzá.

Hangsúlyozta: a kormány felismerte a dimenzióváltás sajátosságait, úgy alakította át a beruházásösztönzés rendszerét, hogy már nem az új munkahelyek száma, hanem a beruházás által hozott technológiai színvonal számít a fejlesztés megítélésében.

Szijjártó Péter kiemelte: folyamatosan emelkedik a Magyarországra érkező beruházások által létrehozott hozzáadott érték, a beruházások kutatás-fejlesztési tartalma.

Ennek jeleként az új beruházások esetében tavaly az átlagfizetések az előző évhez képest 40 százalékkal emelkedve 425 ezer forintra nőttek – mondta.

A külgazdasági és külügyminiszter jelezte: a Bosch az egyik legtöbb dolgozót foglalkoztató magyarországi cégcsoport, amelynek komoly szerepe volt abban, hogy a magyar GDP tavaly 4,8 százalékkal bővült éves szinten, és ma már több mint 4 millió 480 ezren dolgoznak az országban.

Ha csak az elmúlt 3 hónapot nézzük, a Bosch mostani beruházása a harmadik olyan befektetés, amelynek értéke megközelíti, vagy meg is haladja a 10 milliárd forintot. Ezek a beruházások olyan technológiát hoznak az országba, amelyek a teljes magyar autóipar színvonalát fejlesztik, emelik. A Bosch gépjármű-elektronikai ágazata Magyarországon már 5500 embernek ad munkát – közölte.

Szijjártó Péter kiemelte: a Bosch abban is kiemelkedő szerepet játszott, hogy a magyar-német gazdasági együttműködés alapvetően meghatározza a magyar gazdaság teljesítményét.

Elmondható, hogy a tavalyi első 11 hónapban a német-magyar kereskedelmi forgalom meghaladta az 50 milliárd eurót. A jövő héten kiadják a végleges adatokat, várható, hogy minden idők legnagyobb kétoldalú kereskedelmi forgalmát értük el Németországgal – jelezte a külgazdasági és külügyminiszter az MTI jelentése szerint.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.