Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Az ország sommelier bajnoka
No menu items!

Az ország sommelier bajnoka

Immár másodszor nyerte el Tüű Péter a Magyarország sommelier bajnoka címet a Magyar Sommelier Szövetségáltal rendezett Magyar Sommelier Bajnokság budapesti döntőjében.

A második helyen Angermann László, harmadikként pedig Evans Viktória végzett.

Tüű Péter

Az idei verseny elődöntőjének az egri vár adott otthont. Az első forduló résztvevői írásbeli és gyakorlati feladatokat oldottak meg, közülük három szakember jutott tovább a Gundel étteremben megrendezett döntőbe.

A döntőben induló sommelier-k többek között arról adhattak számot, hogy miként állják meg a helyüket olyan éttermi helyzetekben, amikor a pezsgőt kell felszolgálni és ételekhez italokat ajánlani, valamint különböző borokat és párlatokat is fel kellett ismerniük.

A neves szaktekintélyekből összeállt zsűrit Fabók Mihály örökös magyar sommelier bajnok vezette; a verseny fővédnöke Nagy István agrárminiszter, a főtámogató a Törley Pezsgőmanufaktúra volt.

Tüű Péter 2017-ben már megnyerte a Magyar Sommelier Bajnokságot, további két alkalommal pedig dobogós helyen végzett.

A döntőt megelőzően a Magyar Sommelier Szövetség Par Excellence-díjának 2018. évi nyertesei vették át a plaketteket és a főtámogatói ajándékokat Slezsák Zoltán elnöktől. A

2014-ben alapított elismerésben ezúttal a tokaji Holdvölgy Pincészet (termelő kategória), a Radovin (kereskedő), a csopaki Márga Bisztró (vendéglátó), Dékány Tibor (szakíró) és Sárkány Péter (oktató) részesültek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Hírek

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás