Kezdőlap Turizmus Amszterdam, vöröslámpás negyed. Tilos lesz a városnéző séta
No menu items!

Amszterdam, vöröslámpás negyed. Tilos lesz a városnéző séta

Jövő évtől betiltják a vezetett városnéző sétákat és kocsmatúrákat Amszterdam vöröslámpás negyedében, főként a belvárosi turistaáradat mérséklése céljából – jelentette csütörtökön a holland sajtó.

Betiltják 2020. január 1-től az ingyenes túrákat, a résztvevők esetenként hangos utcai toborzását, valamint idegenforgalmi adót vetettek ki a jegyekre. Emellett a városközpont többi részén is legfeljebb 15 fős csoportokat szervezhetnek az ezzel foglalkozó irodák.

Udo Kock

“Nem tartjuk helyénvalónak azt sem, hogy a turisták a szexmunkásokon legeltessék a szemeiket” – mondta Udo Kock, a terveket bejelentő önkormányzati képviselő.

Felmérések szerint hetente több mint ezer szervezett csoport érkezik a vöröslámpás negyedbe, a kora esti csúcsidőben óránként mintegy 28.

Az intézkedés több hasonló lépést követ, amelyek célja a belváros élhetőbbé tétele, a turistaforgalom, illetve az azzal járó zaj és szemét csökkentése.

Korábban például betiltották a csoportok késő éjszakai indítását és engedélyhez kötötték a túravezetést. Ezen intézkedések a zajteher csökkenését eredményezték a helyi lakosok szerint, akiknek a kétharmadát azonban ennek ellenére is zavarják a városnéző séták.

Arre Zuurmond

Arre Zuurmond városi ombudsman tavaly “törvények nélküli dzsungelként” írta le Amszterdam turisták “sújtotta” központját, ahol éjszakánként rendszeres illegális autó- és kerékpárversenyek folynak az utcákon, nyíltan árulják a kábítószert és gyakoriak a súlyos testi sértések.

A mintegy 800 ezres lakosságú Amszterdam becslések szerint tavaly 18 millió látogatót fogadott.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva.

Magyarok évről évre többet nyaralnak, és többet költenek külföldön

A magyarok évről évre többet nyaralnak és többet költenek külföldön.

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Egész nyáron különleges programokkal várja a látogatókat a 120 éves Folly

A nyár egyik kiemelt eseménye a Múzeumok Éjszakája: az országos programsorozathoz csatlakozva a Folly június 21-én változatos Szent Iván-éji programokkal, különleges hangulattal, finom ízekkel és izgalmas élményekkel várja az érdeklődőket.
Hirdetés

Hírek

Az Európai Unió Bíróságának ítélete alapján pert nyert egy devizahiteles

Érvénytelennek nyilvánította a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy inárcsi asszonynak az MBH Bank jogelődjével, az Allianz Bankkal kötött devizahitel-szerződését–

Devizapiac – Gyengült kedd reggelre a forint

Gyengült kissé a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordot döntött a zöldítés Bécsben

Bécsben 2020 és 2025 közott a "Raus-aus-dem Asphalt" (Le az aszfalttal! ) elnevezésű zöldváros-fejlesztési program keretében összesen 344 projekt valósult meg mind a 23 kerületben.

A patikák érvényesítik az önkéntes árkorlátozást

A Magyar Gyógyszerészi Kamara bejelentette, hogy a patikák is érvényesítik a gyógyszergyártók és a nagykereskedők önkéntes árkorlátozását, így a gyógyszertárak is saját 2024. december 31-i listaáraikon, vagy annál olcsóbban értékesítik az érintett készítményeket

Kerül a Wizzair a Közel-keleti feszültség miatt

Az Abu-Dzabiba és Dubajba tartó egyes járatok esetében az...

Nagyszabású fejlesztés kezdődött a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság elindította a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet kiemelt víz- és élőhelyrekonstrukciós projektjét, amelyet 400 millió forintos uniós támogatással valósít meg. A fejlesztés célja az árvizek pusztító hatásainak csökkentése, valamint az aszály elleni védekezés megerősítése

A járulékbevallások bizonyos esetekben hétfőig is beadhatók

A májusra vonatkozó járulékbevallásokat nem minden érintettnek kell beadnia csütörtökig, bizonyos esetekben hétfőig is ráérnek a gazdálkodók.

A BKK kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet, jövőre elektromos kerékpárok is jönnek

Kivezeti a féléves Mol Bubi-bérletet június 24-ével a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), jövőre a jelenleginél nagyobb területen elektromos rásegítésű kerékpárokkal bővül a szolgáltatás
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett