Kezdőlap Hírek Düsseldorfba indultak, Skóciába érkeztek a British Airways utasai
No menu items!

Düsseldorfba indultak, Skóciába érkeztek a British Airways utasai

Edinburghban landolt tévedésből a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító repülési tervét hibásan állították ki.

Az utasok csak akkor észlelték, hogy rossz városba érkeztek, amikor a repülőgép leszállt és elhangzott az “üdvözöljük Edinburghban” bejelentés – adta hírül a BBC News.

A gépet azonnal átirányították és már meg is érkezett a német nagyvárosba – közölte a brit légitársaság. A British Airways járatát egy lízing szerződés keretében a WDL Aviation német cég működteti. A BA közölte, dolgoznak a WDL-lel azon, hogy kiderítsék, miért terjesztettek be hibás repülési tervet.

“Elnézést kértünk utasainktól azért, hogy útjukat ilyen közjáték zavarta meg, minden utassal egyenként is kapcsolatba fogunk lépni” – olvasható a BA közleményében.

A brit légitársaság szerint nem a pilóták tévesztettek, és mivel a London City repülőtérről indult járat repülési terve Edinburghba szólt, a skóciai város repülőterének légi irányítói engedélyezték a leszállást.

Sophie Cooke, a gép egyik utasa, aki hetente utazik a német városba Londonból, elmondta, amikor a pilóták bejelentették, hogy Edinburghban fog a gép leszállni, az utasok azt hitték, tréfálnak. A nő még meg is kérdezte a személyzet egyik tagját, hogy vicceltek-e.

Leszállás után a pilóták arra kérték az utasokat, hogy emelje fel a kezét, aki Düsseldorfba akar utazni. Mindenki felemelte – tette hozzá.

A pilótának gőze sem volt arról, hogyan történhetett a dolog. Elmondta, soha korábban nem fordult vele elő ilyen, és a személyzet megpróbálja kideríteni, mit tehetnek” – mondta.

A repülőgép két és fél órán át tartózkodott az edinburghi repülőtéren, mielőtt elindulhatott Düsseldorfba – tudta meg az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.
Hirdetés

Hírek

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.