Kezdőlap Hírek Brexit - Teljes a patthelyzet a brit alsóházban
No menu items!

Brexit – Teljes a patthelyzet a brit alsóházban

A brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszerét tartalmazó megállapodás egyetlen alternatívája sem kapott többséget a londoni alsóház hétfő éjszakai szavazásán.

A ház egy hete hagyta jóvá azt a képviselői indítványt, amelynek alapján a törvényhozók saját kezdeményezésükre szavazhatnak a Brexit feltételrendszerét rögzítő – eddig háromszor elutasított – hivatalos egyezmény különböző alternatíváiról.

Ez a brit alkotmányosság újkori történetében gyakorlatilag példátlan kísérlet arra, hogy a parlament kivegye a kormány kezéből a holtpontra jutott Brexit-folyamat további irányítását, annak ellenére is, hogy úgynevezett indikatív – vagyis véleménynyilvánítási célú, jogilag nem kötelező – szavazásokról volt szó.

Az alternatív javaslatokról tartott szavazások múlt szerdai első fordulóján nyolc ilyen indítvány került a ház elé, de akkor sem kapott többséget egyik sem, bár az egyik, amely átfogó és állandó jellegű vámunió fenntartását célozza az EU-val a Brexit után is, közel járt a többség eléréséhez: a ház ezt az indítványt a múlt héten 264:272 arányban vetette el.

A szűkített, négy javaslatot tartalmazó listáról tartott hétfő éjjeli szavazáson ugyanezt a javaslatot még szorosabb, 273:276 arányban utasította el a ház.

Egy másik indítvány szerint az Egyesült Királyság a kilépés után is az Európai Szabadkereskedelmi Társulás (EFTA) és az Európai Gazdasági Térség (EEA) tagja maradna.

A harmadik szerint bármilyen típusú Brexit-megállapodás parlamenti elfogadása esetén a kormánynak népszavazást kell kiírnia az adott egyezményről, mielőtt a megállapodás életbe léphetne, a negyedik pedig megtiltaná a megállapodás nélküli kilépést, akár a Brexit-folyamat elindításáról hozott döntés visszavonása árán is.

A hétfő éjjeli szavazáson azonban ezek egyike sem kapott többséget.

Az EU-val novemberben elért 585 oldalas hivatalos Brexit-megállapodást és a hozzá kapcsolódó – a jövőbeni kétoldalú kapcsolatrendszert egyelőre vázlatosan körvonalazó – politikai nyilatkozatot a londoni alsóház először január 15-én, a brit parlamentarizmus történetében példátlan, 230 fős többséggel, a március 12-i második szavazáson 149 fős többséggel utasította el.

Theresa May

A konzervatív párti brit kormány múlt pénteken harmadszor is a ház elé terjesztette a Brexit-megállapodást – leválasztva róla a politikai nyilatkozatot -, ám a képviselők ezúttal 58 fős többséggel ismét elutasították az egyezményt.

A brit EU-tagság az eredeti menetrend alapján pénteken, a harmadik szavazás napján közép-európai idő szerint éjfélkor megszűnt volna, de Theresa May miniszterelnök már a Brexit-megállapodás második alsóházi elutasítása után kezdeményezte az EU-nál a kilépés elhalasztását június 30-ig.

A március végi EU-csúcson született kompromisszumos megoldás szerint az Európai Unió május 22-ig tartó halasztásba egyezett bele, de ehhez a Brexit-egyezményt a korábbi kilépési határidőig, vagyis péntek éjjelig jóvá kellett volna hagynia a brit parlamentnek.

Miután azonban ez nem történt meg, érvényét vesztette a rendezett brit kilépésre megállapított május 22-i határidő, és életbe lépett egy új: Londonnak immár április 12-éig, vagyis jövő péntekig jeleznie kell a Brexit-folyamat további menetével kapcsolatos terveit, és azt, hogy ha e határidő meghosszabbítását kéri, akkor hajlandó-e részt venni a május végén esedékes európai parlamenti választásokon.

Az április 12-i határidő meghosszabbításához is szükséges az EU-ban maradó 27 tagország egyhangú jóváhagyása.

Az elmúlt napok alsóházi szavazásai nyomán a Brexit-folyamatban teljes patthelyzet állt be: jelenleg nincs elfogadott megállapodás a kilépés feltételeiről, a ház kétszer elvetette az összes beterjesztett alternatív megoldást is, és az utóbbi hetekben több szavazáson nagy többséggel a megállapodás nélküli kilépést is elutasította.

A megállapodás nélküli Brexit kockázata azonban nem szűnt meg. Ha ugyanis a jövő pénteki határidőig nincs előrelépés a további Brexit-menetrend ügyében, és ha az EU a Brexit-határidő újabb halasztása fejében ragaszkodik a brit részvételhez az EP-választásokon, ám ezt a brit kormány elutasítja, akkor jövő pénteken a brit EU-tagság elvileg megállapodás nélkül megszűnhet – tette hozzá az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás