Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Árvízvédelem. Fejlett monitoring rendszer épült ki a Tiszán
No menu items!

Árvízvédelem. Fejlett monitoring rendszer épült ki a Tiszán

Közel másfélmillió ember árvízi biztonsága javul a Tisza völgyében a most lezárult digitális vízgazdálkodási projektnek köszönhetően, amelynek keretében egy pontosabb árvízi előrejelzéseket készítő monitoring rendszer épült ki.

A 2,5 milliárd forintos beruházás a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében, az Európai Unió és a Magyar Állam 100 százalékos támogatásával készült el.

A projekt során a Tisza folyó és hazai vízgyűjtője, valamint az árapasztó tározórendszer üzemirányítását fejlesztette a megvalósításra összeállt konzorcium, amelynek tagja volt az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság és a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.

Piroska Miklós, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke a Szolnokon tartott projektzárón méltatta a vízügyes szakemberek munkáját, amely nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója elmondta: a digitális vízgazdálkodás első lépése volt ez a projekt, amely a tiszai vízügyi igazgatóságok területén lévő vízgazdálkodási létesítmények üzemeltetésével kapcsolatos egységes monitoring rendszer fejlesztését, összekapcsolását biztosítja. Védekezés esetén a gyűjtött adatokból futtatott számítógépes modellek segítségével megfelelő döntések hozhatók, jól időzíthetők a beavatkozások.

Mivel a Tiszán és mellékfolyóin az év bármely időszakában lehet számítani magas és heves árhullámokra, védelmi szisztéma létrehozására volt szükség – hangsúlyozta. Hozzátette: a fejlesztés szükségességét támasztotta alá, hogy a Tisza-völgy folyóin az elmúlt évtizedekben kialakult jelentős árhullámok tetőző szintje veszélyesen megközelítette, egyes esetekben meg is haladta az árvízvédelmi töltések koronaszintjét.

Az ilyen árhullámok biztonságos levezetésénél jelentős szerepet kapnak a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése (VTT) keretében illetve korábban megépült árvízcsúcs-csökkentő tározók – jegyezte meg.

A főigazgató szólt arról, hogy az árvízvédekezés eszköztárának bővülése miatt szükségessé vált az árvízvédekezés gyakorlatának és üzemirányításának a felülvizsgálata. A megvalósult tározók száma, kapacitása, valamint az üzemelési tapasztalatok ma már lehetővé teszik, hogy a mindenkori helyzethez igazodóan a legkedvezőbb árapasztást szolgáló üzemvitelt alkalmazzon a vízügyi szolgálat – jelentette ki.

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója elmondta: a Tisza-völgyi vízgazdálkodás, árvízvédekezés és árvízi üzemirányítás alapvető feltétele egy megbízható monitoring rendszer. A fejlesztés révén lényegesen több és pontosabb adat áll rendelkezésre, így pontosabb árvízi előrejelzések készülhetnek – például a várható tetőzés idejéről, magasságáról, a vízhozamról stb. – és részletesebb információk alapozzák meg az árvízi tározók üzemeltetését – mondta. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...