Kezdőlap Agrár Rég látott áremelkedés - duplájára drágult a vöröshagyma
No menu items!

Rég látott áremelkedés – duplájára drágult a vöröshagyma

A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból.

Legutóbb hat éve, 2013 elején volt ennél nagyobb az áremelkedés üteme, míg tavaly az egész évben és az első két hónapban is egyformán 2,7 százalékos volt a mezőgazdasági termékek termelői árának emelkedése.

Az árak szárnyalását a növénytermesztési és kertészeti termékek februárban és az év első két hónapjában egyaránt 13,1 százalékos drágulása okozta, az élő állatok és állati termékek árszintje tavaly márciusban emelkedett éves összevetésben utoljára, idén februárban 1,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

A gabonafélék átlagosan 15,5 százalékkal voltak drágábbak februárban az egy évvel korábbinál, ezen belül azonban a búza 24,9 százalékkal, a kukorica viszont csak 3,9 százalékkal került többe.

A növényi termékek áremelkedését leginkább a burgonya árának 89,2 százalékos és a zöldségfélék átlagosan 50,0 százalékos drágulása okozta. A vöröshagyma ára több mint duplájára, 101,5 százalékkal emelkedett, a sárgarépa 80,1 százalékkal, a fejes káposzta 113,7 százalékkal drágult. Ehhez képest szinte mérsékeltnek tűnik a karfiol 59,2 százalékos, paradicsom 44,6 százalékos, az uborka 26,4, a fejes saláta 26,0 százalékos éves áremelkedése.

A gyümölcsök ára ugyanakkor 18,8 százalékkal csökkent tavaly februárhoz képest, az alma 22,4, a körte 1,9 százalékkal olcsóbb, mint tavaly februárban volt.

A vágóállatok felvásárlási árának csökkenését a sertés árának 3,4 százalékos és a vágómarha árának 9,1 százalékos visszaesése idézte elő. A baromfi szerény 0,6 százalékkal drágult, a tyúk és a pulyka ára 1,8 százalékkal emelkedett, az élő kacsa és a liba viszont 1,7, illetve 3,8 százalékkal olcsóbb lett tavaly február óta.

Az állati termékek átlagos árcsökkenését a tojás ára okozta 12,6 százalékos mérséklődésével a tavaly februári magas bázishoz képest, amikor 21,6 százalékkal volt egy évvel korábbi árszintje felett. A tej felvásárlási ára a tavaly február szinten maradt – derül ki a KSH adataiból. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás