Kezdőlap Hírek Afrikai sertéspestis. Enyhülhetnek az ázsiai szállítási tilalmak
No menu items!

Afrikai sertéspestis. Enyhülhetnek az ázsiai szállítási tilalmak

A sertéságazat szereplői az afrikai sertéspestis (ASP) magyarországi megjelenése miatti szállítási tilalmak enyhítését várják.

Bizakodásra a Szingapúrral kötött regionalizációs megállapodás ad okot, amely szerint az ASP magyarországi vaddisznóállományban történő előfordulása esetén már nem az egész ország, hanem csak a kitöréssel érintett, illetve a korlátozás alatti területek kerülnek tiltólistára – derül ki az Atradius hitelbiztosító agrárelemzéséből.

A piac hasonló megállapodásokat vár más ázsiai országokkal is, példaként Kínát említették, ahol már komoly veszteségeket okozott a sertéspestis, így a korábbinál nagyobb importra szorul. Mindez pedig elősegítheti a Magyarország egész területére kiterjedő tilalom módosítását.

Az elemzés szerint a szállítási tilalmak enyhítése fontos kérdés Magyarország számára, ugyanis az ország a tiltó és korlátozó intézkedések miatt elveszítette az exportpiacainak a 30 százalékát, főként az ázsiai országokat. Ráadásul a Központi Statisztikai Hivatal adatai azt mutatják, hogy az Ázsiába szánt termékeket a cégek más csatornákon keresztül csak áron alul tudták értékesíteni. A statisztikai adatok alapján az ország legfőbb exportpiacai Románia, Ausztria, Szlovákia és Hollandia voltak.

Ugyanakkor megjegyezték, Magyarországra a legnagyobb állategészségügyi kockázatot a szomszédos Románia jelenti, ahol a házi sertésekre is átterjedt a betegség. Ez azonban lehetőség is a magyar vállalatok számára, így a magyar élősertés-export 73 százalékkal, a húsexport 14 százalékkal emelkedett Romániába az elmúlt időszakban. A forgalmazók mégsem maradéktalanul elégedettek, a fizetési fegyelem jóval lazább a román piacon, mint korábban Ázsiában – írta elemzésében az Atradius.

Az MTI-nek küldött elemzésben megállapították, hogy az egyre feszültebb piaci helyzetben a magyar sertéságazat versenyképességének javításával bővülhetnek a nemzetközi lehetőségek. A helyzet megoldásához példaként a magyar piac szervezettségének javítását, a gazdák közti jobb együttműködést, illetve a termékstruktúra átalakítását, és a termelés optimalizálását említették.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.
Hirdetés

Hírek

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.

Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Vadászgépek és zavaróberendezések biztosíthatják a budapesti találkozót. Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.