Kezdőlap Hírek Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítása Budapesten
No menu items!

Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítása Budapesten

Európa első, interaktív mesterségesintelligencia-kiállítását rendezték meg a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME), a Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció szervezésében, a kiállított technológiákat, megoldásokat a tervek szerint az ország több pontján bemutatják majd.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) infokommunikációért felelős helyettes államtitkára a kiállításon tartott csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón kiemelte: a mesterséges intelligencia (MI) mára már számos, a mindennapi életet megkönnyítő alkalmazásban vagy eszközben jelen van.

Az MI a gazdasági növekedés további motorját jelentheti, ha ezen a területen Magyarország erős pozíciót tud szerezni - jelentette ki.

Hozzátette: a magyar MI-ökoszisztéma kiterjedtségét jól mutatja, hogy a tavaly alakult MI Koalíciónak már 170 tagszervezete lett. Jelentős igény van Magyarországon arra, hogy az itt működő kutatóintézetek, vállalkozások és a kormányzat között aktív párbeszéd legyen – mondta.

Az elmúlt mintegy 20 év során a mesterséges intelligencia területéhez kapcsolódó kockázati tőkebefektetések éves szintje hatszorosára nőtt, a területtel foglalkozó startupok száma 1400 százalékkal emelkedett, a globális MI piac értéke pedig 2025-ig évente, átlagosan 50 százalékkal bővülhet ismertetése szerint.

Hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a kiállítók és a hozzájuk hasonló cégek a következő időszakban nyugodtan és egyre könnyebb feltételekkel tudjanak dolgozni. Solymár Károly Balázs véleménye szerint a kormányzati oldalon adatpolitikában kell előrelépni,  mivel alapvető fontosságú a közadatok MI-célokra történő felhasználásának megteremtése.

Charaf Hassan

Charaf Hassan, a BME tanszékvezetője, az MI koalíció elnökségi tagja elmondta: az egyedi interaktív kiállításon, amely Európa első mesterségesintelligencia-kiállítása, 20 kiállító mutatkozik be, mindannyian az MI Koalíció tagjai. Létrehozták a www.miagyakorlatban.hu weboldalt, itt és a kiállításon ismerhetők meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztései, közérthetően.

Az MI Koalíció katalizátor szerepet szeretne betölteni az infokommunikációs szektorban, mert az áttöréshez összefogás szükséges – mondta. Hozzátette: a másik fontos feladatuk az MI különböző aspektusainak bemutatása a nagyközönségnek, érthetően.

Az ingyenes kiállításon a látogatók a saját élményeiken keresztül érthették meg, hogy a mesterséges intelligencia nem egy misztikus scifi, hanem már ma elérhető hétköznapi realitás – mondta Szertics Gergely, az MI Koalíció szakmai vezetője. Az ipar és a kutatóintézetek mellett az állami szereplőkkel is közös a gondolkodás az új technológiák hétköznapi hasznosításáról. A tervek szerint a kiállítást országban több helyen is bemutatják, annak érdekében, hogy egyre világosabb legyen az MI hétköznapi haszna – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás