Kezdőlap Gazdaság Banki adategyeztetés. Zárolhatják a figyelmetlen ügyfelek számláit
No menu items!

Banki adategyeztetés. Zárolhatják a figyelmetlen ügyfelek számláit

A pénzintézetek ügyfeleinek azonosítaniuk kell magukat június 26-ig, mert ellenkező esetben zárolják a számlát – figyelmeztetett a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Binder István
Binder István

Binder István emlékeztetett: az intézkedés uniós, illetve hazai jogszabály alapján vált szükségessé a pénzmosás, illetve a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem érdekében.

Az azonosítás, az okmányok másolása néhány percet vesz igénybe, illetve az ügyfeleknek nyilatkozni kell arról, hogy nem kiemelt közszereplők, mert rájuk többlet előírások vonatkoznak – tette hozzá.

Mint elmondta: az azonosítási kötelezettség jellemzően azokra vonatkozik, akik az elmúlt két évben nem jártak személyesen a bankjuknál. A többiek adatait ugyanis időközben valószínűleg egyeztették.

Ugyanakkor az adatközlés postán, illetve e-mailen is megoldható. Utóbbi feltétele, hogy a dokumentumok a banknál bejelentett e-mail címről érkezzenek – fűzte hozzá.

Az M1 aktuális csatorna műsorában arra is felhívta a figyelmet, hogy a számlához tartozó csoportos beszedéseket, az adategyeztetés hiányában is teljesítik a bankok, azonban egyedi utalásokra, vagy pénzfelvételre nem lesz lehetőség.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...

Az Intersport tulajdonosa látja a lehetőséget: tovább terjeszkedik Magyarországon a sportkereskedelmi lánc

Tovább folytatja magyarországi terjeszkedését az Intersport Magyarország: november 14.-én...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Hírek

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...