Kezdőlap Cégvilág Tiltás a Huawei-nek. Amerikai cégek is kárvallottjai lehetnek
No menu items!

Tiltás a Huawei-nek. Amerikai cégek is kárvallottjai lehetnek

Az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a Huawei-nek, ám ez nemcsak a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak fájhat, hanem a Szilícium-völgy tech-cégeinek is.

Amerikai tiltás a Huawei-nek. azüzlet.hu
Csak a Huawei helyzete nehezül? Kép: Reuters

A minisztérium rendelete a Huawei 68 leányvállalatát érinti szerte a világban, kéttucatnyi országban, írta az MTI.

A tárca szóvivője szerint a döntés érint Huawei-vállalatokat egyebek között között az Egyesült Királyságban, Kanadában, Brazíliában, Japánban és Szingapúrban is.

Ahhoz, hogy a kínai óriáscég amerikai gyártmányú chipekhez és más alkatrészekhez jusson, ezentúl az amerikai kormány engedélye szükséges. Ez érvényes a már leadott megrendelésekre is, amelyeket a kereskedelmi tárca most részletesen áttekint. A licenceket rendszeresen felülvizsgálják majd.

A kormányzati rendeletben azzal érvelnek, hogy a Huawei nem egyszer az Egyesült Államok nemzetbiztonságának kárára vagy  külpolitikai érdekeivel szemben cselekedett. Erre példaként egy brooklyni szövetségi bíróságon folyó pert hoztak fel, amelyben azzal vádolják a Huaweit, hogy megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. A kínai vállalat tagadja ezt.

Amerikai törvényhozók és kormányzati tisztségviselők felhívták a figyelmet, hogy a kereskedelmi minisztérium rendelete megnehezíti majd a Huawei helyzetét, hiszen sok portékájához kulcsfontosságú amerikai alkatrészeket használ.

A The Wall Street Journal című lap az egyes amerikai vállalatokat érő károkat vette számba. A lap szerint a Szilícium-völgy tech-cégei érzik meg majd leginkább a tiltást, mivel a Huawei rendszeres üzleti kapcsolatban áll velük. A Qualcommtól és a Broadcomtól például az okostelefonjaihoz chipeket, az Inteltől a mobilhálózat tornyaihoz szükséges alkatrészeket, az Oracle-től pedig szoftvereket vásárol.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...