Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Közútépítés most 600 kilométeren, bővítés 200-on
No menu items!

Közútépítés most 600 kilométeren, bővítés 200-on

A jelenlegi európai uniós költségvetési időszakban 600 kilométer új út építése történik meg az országban, több mint 200 kilométernyi utat pedig bővítenek, felújítanak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedésért felelős helyettes államtitkára Debrecenben.

Tóth Péter a 14. regionális közlekedési konferencián tartott nyitóelőadásában azt mondta, hogy az útépítéseket és fejlesztéseket – beleértve a mintegy 450 kilométernyi gyorsforgalmi útépítést is – több mint 50 százalékban magyar költségvetési forrásból valósítják meg.

A komplex útjavítási program keretében 100 milliárd forint értékű projekt indult el, a felújítások jelenleg is folynak. A Magyar falu program keretében pedig évi 50 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből a forrásból mintegy 430 kilométer mellékút-hálózat ütemezett felújítása folyik az ötezer lakosúnál kisebb településeken – sorolta a helyettes államtitkár.

Az útépítések mellett a komplex útjavítási program keretében 100 milliárd forint értékű projekt indult el. Illusztráció: MTI Fotó/Mohai Balázs

Tóth Péter beszélt a vasúti fejlesztésekről is, ennek keretében a Budapestet a százezer lakosúnál nagyobb megyei jogú városokkal összekötő vonalakon 120-160 kilométer óránkénti sebességet elbíró vasúti pályát, a többi megyei jogú város és a főváros között pedig 100-120 kilométerrel terhelhető pályát alakítanak ki annak érdekében, hogy a vasúti szállítás versenyképes legyen a közútival.

Hozzátette: 2018 és 2023 között 600 kilométer vasútipálya-felújítás fejeződik be.

A kiemelt infrastruktúra fejlesztések közül megemlítette a Budapest-Belgrád vasútvonalat, a Debrecen észak-nyugati gazdasági övezetet, a Paksot érintő Közép-Duna-menti térséget és a zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódó közlekedési infrastruktúra fejlesztéseket.

Folyamatban van a visegrádi országokat összekötő nagysebességű vasutak előkészítése, a hazai intermodális csomópontok felülvizsgálata, a Duna hajózhatóságának, illetve a regionális repülőterek fejlesztésének előkészítése is – ismertette Tóth Péter.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...