Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Huawei-alapító: előrébb tartunk az Egyesült Államoknál
No menu items!

Huawei-alapító: előrébb tartunk az Egyesült Államoknál

A saját fejlesztések felgyorsításán, illetve a más beszállítókkal való együttműködéseken keresztül igyekszik fenntartani előnyös piaci helyzetét a Huawei – nyilatkozta Zsen Cseng-fej, a Huawei Technologies alapítója a Bloomberg amerikai hírügynökségnek. Szerinte Donald Trump azért támadja cégét, mert az jóval előrébb jár az új technológiák fejlesztésében, mint amerikai társai.

Zsen Cseng-fej bízik cégében

A cégvezér elismerte, hogy az amerikai megszorító intézkedések lefaragnak a Huawei két éve fenntartott versenyelőnyéből, amelyet komoly erőfeszítések árán szerzett meg olyan versenytársakkal szemben, mint az Ericsson AB vagy a Nokia Oyj távközlési vállalatok, míg 2018-ban már az Apple-t is maga mögött hagyta az okostelefonok eladása terén. Zsen ugyanakkor hangsúlyozta: csupán idő kérdése, hogy a Huawei saját megoldásokkal álljon elő, hiszen már évek óta gyárt mikrochipeket, amelyeket ma már a saját gyártású okostelefonjaiban is használ. Emellett pedig telefonok és szerverek számára is fejlesztenek operációs szoftvereket – tette hozzá, miközben azonban hárította az azzal kapcsolatos kérdéseket, hogy mégis mennyi időre van szüksége a vállalatnak a saját megoldásokra való átállásra.

A kínai cég már számos áramkört és alkatrészt fejlesztett ki saját okostelefonjai számára, de a legfejlettebb technológiát képviselő alkatrészek terén amerikai beszállítóktól függ.

A korábban a nyilvánosságtól elzárkózó vezérigazgató – aki idén január előtt legutoljára 2015-ben nyilatkozott a külföldi sajtónak – az elmúlt hónapok során egyre inkább a rivaldafénybe kényszerült annak érdekében, hogy minél inkább enyhítse az amerikai-kínai kereskedelmi háború kereszttüzébe került vállalatát érő károkat.

A kínai Huawei Technologies tavalyi 105 milliárd dolláros (721 milliárd jüan) forgalmával a világ legnagyobb mobil távközlési berendezésgyártója volt. Évente mintegy 70 milliárd dollárt fordít alapanyagok és alkatrészek beszerzésére világszerte, ebből 11 milliárd dollár értékben vásárol amerikai cégektől alkatrészeket – írta az MTI.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium azonban május közepén feltette a Huaweit és hetven leányvállalatát arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől.

Néhány nappal később pedig az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériuma formálisan is megtiltotta amerikai termékek eladását a kínai telekommunikációs óriásvállalatnak. Ennek eredményeként a Google május 19-én bejelentette, hogy az amerikai kereskedelmi minisztérium rendeletének értelmében felfüggeszti több együttműködését a Huawei-jel, a leállítandó szolgáltatásokat azonban még nem részletezte.

Amerikai tisztségviselők korábban “veszélynek” nevezték a kínai óriásvállalatot, és azért lobbiztak a szövetséges országoknál, hogy ne használjanak a Huawei által gyártott eszközöket az ötödik generációs mobil hálózati fejlesztési projektek megvalósítása során.

Az Egyesült Államok állítása szerint a Huawei távközlési berendezései kémkedésre adnak lehetőséget a kínai hatóságoknak. A Huawei és a kínai kormány több alkalommal is visszautasította az Egyesült Államok állításait és bizonyítékok bemutatására szólította fel.

A vádakkal kapcsolatban a cég alapítója egy múlt heti interjúban úgy fogalmazott: a Huawei magánvállalat, termékeinek vásárlása és használata kizárólag személyes preferencián alapuló felhasználói döntés kellene hogy legyen, nem pedig politikai játszmák tárgya.

A Huawei-jel szemben felmerülő másik vád, hogy a cég az ipari kémkedés és a nagyrészt amerikai csúcstechnológiás megoldások ellopásának eszközeivel tört fel ilyen gyors ütemben.

Zsen ezzel kapcsolatban a Bloombergnek úgy fogalmazott: előbbre tartanak az Egyesült Államoknál, ahol még nem is állnak rendelkezésre azok a technológiák, amelyeket a Huawei használ. Aláhúzta: “ha le lennénk maradva, Trumpnak semmi oka nem lenne rá, hogy ilyen fáradhatatlanul támadjon minket”.

Azokkal a találgatásokkal kapcsolatban, hogy Peking esetleg az amerikai szankciókra válaszul megtorló intézkedéseket vezetne be az Apple amerikai technológiai óriásvállalattal szemben, Zsen a Bloombergnek elmondta: “ez egyrészt nem fog megtörténni. Másrészt, ha mégis megtörténne, én fogok ellene elsőként tiltakozni“.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Adventi szeretetvendégség az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Egy hívás 500 forint adomány, így 4 hívás egy tál meleg ételt jelenthet egy rászorulónak.

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.