Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Novák: a családok támogatására is több pénz jut jövőre
No menu items!

Novák: a családok támogatására is több pénz jut jövőre

A 2020-as év költségvetésében a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ebből 200 milliárd kapcsolódik kifejezetten a családvédelmi akciótervhez  – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin

Novák Katalin a Bács-Kiskun megyei Petőfiszálláson azt mondta: minden eddiginél több forrást tudnak a családok segítésére biztosítani.

A jövő évi költségvetésben a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ez 2010-hez képest, amikor 960 milliárd forint volt erre a célra, két és félszeres emelkedést jelent- fűzte hozzá.

Hozzátette: Magyarország demográfiai kihívásait nem bevándorlással kívánják orvosolni, hanem magyar gyermekek születésének támogatásával.

Szólt arról, hogy az eddigi családtámogatások mellett július 1-étől elindul a családvédelmi akcióterv is, illetve két eleme jövő év január 1-től, ehhez is megvannak a források a költségvetésben.

Összességében a családok támogatására rendelkezésére álló több mint 2200 milliárd forintból mintegy 200 milliárd forint kifejezetten a családvédelmi akciótervhez kapcsolódik a következő évben – mondta az államtitkár, hozzátéve, a babaváró támogatáson keresztül több mint 400 milliárd forintot vehetnek majd fel a fiatalok olyan kamatmentes kölcsönként, amelyet adott esetben vissza sem kell fizetniük, ha gyermekeket vállalnak.

A jövő évi költségvetésben csaknem 300 milliárd forintot fordítanak otthonteremtésre, a családi otthonteremtési kedvezményen (csok), az ahhoz kapcsolódó, bővülő, támogatott kölcsönön keresztül, vagy jelzáloghitel-elengedéssel – közölte Novák Katalin, megemlítve: ebben az összegben szerepel a július 1-jétől induló falusi csok is.

Az MTI jelentése szerint felhívta a figyelmet a családi adókedvezmény lehetőségére is, amely az idei évben is emelkedett, és jövőre indul a négygyermekes édesanyák személyijövedelemadó-mentessége is. Kitért arra, hogy a jövő évi költségben 40 milliárd forint áll rendelkezésre bölcsődefejlesztési célokra.

Novák Katalin a sajtótájékoztató után, Bács-Kiskun megye 4. számú választókerület polgármestereinek értekezletén tartott előadásában egyebek mellett azt mondta: a bölcsődei rendszer rugalmassá vált.

Beszélt a minibölcsőde nyújtotta lehetőségről, és elmondta azt is, hogy a családi bölcsőde egy kistelepülésen, faluban is jól működhet és jövőre jelentősen növelik a finanszírozását.

Novák Katalin szólt arról is, hogy 2010 után visszaadták a gyermekgondozási segély (gyes) “harmadik évét”, a családi adókedvezményt visszavezették, bővítették. Bevezették a gyermekgondozási díj (gyed) extrát és egy teljesen új otthonteremetési programot, a folyamatosan bővülő csokot – sorolta.

Azt mondta: 2010-ben a családtámogatások 76 százaléka alanyi jogon járt és csak 24 százaléka volt munkához kötve, míg most – két és félszer akkora összegből – a munkaalapú támogatások vannak túlsúlyban, ami 3,6 százalékos munkanélküliség mellett indokolt, és a magyar emberek támogatását élvezi.

A demográfiai eredményekről szólva hangsúlyozta: bár fogy a népesség Magyarországon, a gyermekvállalási kedv nőtt, húsz éve nem vállaltak átlagosan annyi gyermeket a fiatalok, mint most. A házasságkötések száma majdnem 50 százalékkal emelkedett, kevesebb a válás, a terhességmegszakítások száma is csökken.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

Noha Magyarország lemarad a nemzetközi átlag mögött ezen a téren, egyre több cég érdeklődik a terület iránt.

Mesterséges intelligencia a HR-ben

A mesterséges intelligencia néhány éve valósággal ránk rúgta az ajtót, a technológia az élet számos területét igyekszik forradalmasítani. Az AI térhódításához a munkaerőpiac is fokozatosan alkalmazkodik, a HR-folyamatokban is egyre nagyobb szerepet kap, a szakemberek döntő többsége ma már úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia valódi segítség lehet.

Rekordon a személyi kölcsönök, ismét 100 milliárdnál a lakáshitelek

Márciusban tovább csökkent a lakáshitelek átlagos kamata, az új szerződések összege pedig megközelítette a 100 milliárd forintot, amire utoljára közel két éve volt példa. A személyi kölcsönből is rekordösszegben vettek fel az igénylők.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.