Kezdőlap Hírek MNB. Pénztárak és tőkepiac: negatív hozamok
No menu items!

MNB. Pénztárak és tőkepiac: negatív hozamok

Továbbra is dinamikusan nő a biztosítási piac, de az inflációt is beszámítva a bővülés elmarad a gazdasági növekedés ütemétől és az uniós felzárkózási pályától. A pénztári piacon a fő kihívást a tíz év után először jelentkező negatív hozamok és a cafeteria rendszer átalakításai jelentik.

Erről Nagy Koppány, a jegybank biztosítási, pénztári és közvetítői felügyeleti igazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján beszélt Budapesten.

Az MNB biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentését ismertetve Nagy Koppány kiemelte: a biztosítási szektor díjbevételeinek 7 százalék körüli növekedése az elmúlt két évben jócskán fölötte volt a korábbi évtized ütemének, és az összesített díjbevétel a fióktelepek nélkül is meghaladta az 1000 milliárd forintot.

A hazai biztosítási szektor tavaly közel 73 milliárd forintos adózás utáni nyereséget ért el, amely az MNB szakértői szerint a szerződések és a díjak gyarapodása mellett annak tudható be, hogy a korábbi évekhez képest csökkent a kárráfordításuk.

A biztosítók tőkemegfelelése stabilan 200 százalék feletti, ami a jogszabályi elvárást kétszeresen haladja meg, és megfelel az uniós átlagnak.

Kifejtette: az etikus életbiztosítási szabályozás hozzájárult, hogy a korábbinál egészségesebb, fenntarthatóbb piaci modell alakuljon ki. Ennek már láthatók az eredményei, a felére csökkentek az univerzális befektetési célú biztosítások, illetve nagymértékben emelkedtek a nyugdíj- és a kockázati életbiztosítások.

Az önkéntes pénztárak száma csökkent a munkáltatói bevételek visszaesése miatt bekövetkezett beolvadások, végelszámolások hatására. Alapvetően a nemzetközi pénz- és tőkepiacok volatilitása, kisebb részben a hazai kötvény- és részvénybefektetések mintegy 1 százalékos vesztesége miatt negatívvá (záró vagyonnal súlyozva mínusz 1,8 százalékossá) vált tavalyi hozamok miatt jelentősen csökkentek az önkéntes nyugdíjpénztárak bevételei. Ennek ellenére a pénztári szektor 10 éves átlaghozama változatlanul magas, 7 százalék feletti szintet ért el.

Az MNB igazgatója jelezte: a nem-élet ág tavalyi bőven 10 százalékos – a korábbi éveket is meghaladó – növekedésének motorja továbbra is a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb). Ennek a piacnak a díjai a károk növekedésével arányosan emelkednek, de az idei első adatok szerint a biztosítók csak kisebb részben hárították át a baleseti adó beépítését a kgfb-díjakba. Jóval lassabb a lakossági és vállalati vagyonbiztosítások, s a casco díjbevételének bővülése, a lakásbiztosítások jövedelmezősége új biztosítók belépését ösztönözheti erre a piacra – fejtette ki Nagy Koppány.

Laki Gábor, az MNB tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatója közölte: a tőkepiacon a befektetési vállalkozások és az ingatlanalapok forgalma nőtt erőteljesen, a befektetési alapok vagyona ismét történelmi csúcsot ért el.

A hitelintézetek befektetési forgalmának visszaesése azonban  negatív tartományba vitte le a befektetési szektor összesített mérlegét. A kezelt értékpapír-állomány tovább emelkedett. A befektetési vállalkozások adózott eredménye nőtt, de egyes kis befektetési vállalkozásoknál jövedelmezőségi problémák akadtak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás