Kezdőlap Hírek Kiengedték Michel Platinit - nem indul eljárás
No menu items!

Kiengedték Michel Platinit – nem indul eljárás

Kihallgatása után elhagyhatta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini. Az UEFA korábbi elnöke ellen nem indul eljárás a 2022-es, Katarnak ítélt világbajnokság helyszínének kijelölése során felmerült korrupció gyanúja miatt.

A Mediapart és a Le Monde honlapján jelent meg először, hogy őrizetbe vették Platinit.

A 64. születésnapját pénteken ünneplő Platini ügyvédje ugyanakkor az nyilatkozta, hogy a sportvezetőt csupán tanúként hallgatták ki a nyomozóhatóságok. Azt mondta, hogy Platini magabiztosan válaszolt a kérdésekre, nyugodtan, pontosan fejezte ki magát, vallomása – amelyben tagadta a gyanúsításban szereplő vádakat – hasznos volt kihallgatói számára.

Platini a rá váró riportereknek azt mondta, a kihallgatás hosszú volt.

“Nyilvánvaló, hogy elhúzódott, hiszen kérdeztek a 2016-os Európa-bajnoksággal, a tavalyi oroszországi világbajnoksággal, a 2022-es katari vb-vel, a Paris Saint-Germainnel és a nemzetközi szövetséggel kapcsolatban is. Minden kérdésükre nyugodtan válaszoltam, miközben változatlanul nem értem, hogy miért rendeltek ide engem” – jelentette ki a sportvezető.

A rendőrség hosszan faggatta az UEFA volt elnökét, aki kihallgatása után szabadon távozhatott. Forrás: Reuters

Az ügyészek a német hírügynökséggel közölték, hogy nem indítanak eljárást Platini ellen, a nyomozás a 2022-es vb helyszínének kijelölésével kapcsolatban azonban tovább folytatódik.

Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) korábbi elnöke a 2010-es szavazás előtt többször bírálta Platinit, amiért UEFA-elnökként szóbeli megállapodást kötött az amerikai pályázat vezetőivel arról, hogy őket támogatja, de egy 2010 novemberi találkozás után, nem sokkal a szavazás előtt megváltoztatta álláspontját. Akkor Párizsban tárgyalt Nicolas Sarkozyvel, a franciák akkori köztársasági elnökével, valamint Tamin bin Hamad al-Thani katari emírrel. Sajtóhírek szerint a mostani kihallgatás középpontjában ez a találkozó áll.

A FIFA 2010 decemberében ítélte oda a 2022-es vb rendezési jogát Katarnak, amely a végső szavazáson 14-8-ra nyert az Egyesült Államok ellen. A voksoláson két végrehajtó bizottsági tag korrupció gyanúja miatt nem vehetett részt, míg a 22 szavazó fele azóta hasonló ügyek miatt bírságot, illetve örökös eltiltást kapott vagy tagságát – Platiniéhoz hasonlóan – felfüggesztették.

A korábbi klasszis játékost 2015-ben nyolc évre eltiltotta a FIFA etikai bizottsága, mert 2011-ben kétmillió svájci frankot kapott az akkori FIFA-elnöktől, Joseph Blattertől. Büntetését később négy évre mérsékelték, így idén októberben lejár az eltiltása.

A 2010-es szavazással kapcsolatban korábban már vizsgálódott a FIFA, de nem talált bizonyítékokat arra, hogy katari részről megvesztegetés történt.

Eltiltása előtt Platini esélyes volt arra, hogy Blatter utódja legyen a FIFA elnöki székében. Végül a korábbi főtitkár, Gianni Infantino vette át a szerepét, míg Platini utódja Aleksander Ceferin lett az UEFA-nál.

Az UEFA korábbi elnökét a 2016-os franciaországi Európa-bajnokság helyszínének kijelöléséről is kérdezték.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba!

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 
Hirdetés

Hírek

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.

Elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése

Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban, első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.