Kezdőlap Gazdaság GKI: nagyot estek az üzleti várakozások - a fogyasztók bizakodóbbak
No menu items!

GKI: nagyot estek az üzleti várakozások – a fogyasztók bizakodóbbak

Júniusban az áprilisi kétéves mélypont, majd a májusi javulás után 2017 kora nyári szintjére esett a GKI konjunktúraindexe. Az üzleti várakozások szinte egész évre jellemző romlása folytatódott, miként a fogyasztóiak javulása is.

A GKI Gazdaságkutató Zrt. Európai Unió támogatásával végzett felmérése szerint az üzleti várakozások utoljára két és negyed éve voltak ilyen alacsonyak, a fogyasztóiak pedig egy éve voltak ilyen magasak. A konjunktúraindex a májusi 4,3 pontról júniusban 2,4 pontra romlott. Az üzleti bizalmi index a májusi 9,4 pontról júniusban 5,7 pontra romlott, a fogyasztói bizalmi index viszont az előző havi mínusz 10, pontról mínusz 7,0 pontra javult.

Az üzleti szférán belül minden ágazatban romlottak a várakozások, azonban míg az iparban és a szolgáltató szférában a változás jelentős volt, az építőiparban és a kereskedelemben hibahatáron belüli. Az ipari bizalmi index júniusban 2017 eleji szintjére esett. Egyaránt romlott a termelési színvonal és a termelési kilátások, a rendelésállományok – ezen belül az exportrendelések -, valamint a készletek megítélése.

Az építőipari bizalmi index értéke júniusban lényegében stagnált. A mélyépítő cégek kissé derűlátóbbá váltak, míg a magasépítők kilátásai valamelyest romlottak. Az előző háromhavi termeléssel kapcsolatos elégedettség érezhetően, a rendelésállományok értékelése enyhén romlott.

A kereskedelmi bizalmi index értéke a májusi emelkedés után gyakorlatilag stagnált, s ezzel az elmúlt öt évet jellemző viszonylag keskeny sáv közepéhez áll közel. Az eladási pozíció és a készletszint megítélése romlott, míg a várható rendeléseké javult.

A szolgáltatói bizalmi index júniusban a 2017 eleji szintre esett. Egyaránt rosszabb lett az üzletmenetről, az elmúlt időszaki és a várható forgalomról alkotott vélemény.

A foglalkoztatási szándék az építőipar kivételével minden ágazatban érezhetően gyengült, összességében kétéves mélypontjára került (bár idén áprilisban már volt hasonló). Ugyanakkor a lakosság munkanélküliségtől való félelme csökkent.

Az áremelési törekvés az iparban és a szolgáltató szférában erősödött, a kereskedelemben és az építőiparban visszafogottabb lett, s kissé csökkent a fogyasztók inflációs várakozása is. A cégek jellemzően 80 százaléka nem készül árváltoztatásra, az építőiparban azonban ez arány csak 70 százalék.

A magyar gazdaság helyzetének megítélése összességében romlott, ezen belül az iparban és az építőiparban jelentősen, míg a kereskedelemben és a szolgáltató szférában javult. Kedvezőbb lett a lakosság véleménye is.

A GKI fogyasztói bizalmi index a májusi enyhe csökkenés után júniusban dinamikusan emelkedett, amelynél magasabban legutóbb egy éve állt. A lakosság saját pénzügyi helyzetének várható alakulását és főleg saját jövőbeli megtakarítási lehetőségét sokkal jobbnak látta, mint egy hónappal ezelőtt. Utóbbi közel 17 éves rekord. Az emberek a nagy értékű tartós fogyasztási cikkek vásárlási lehetőségét is kedvezőbbnek vélték, mint májusban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...