Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Újra felragyoghat az arany
No menu items!

Újra felragyoghat az arany

Év eleje óta szűk sávban mozog az arany árfolyama, jelenleg unciája 1415 dollárt ér, de hónapokon belül egészen 1600 dollárig drágulhat. (1 uncia = 31,1035 gramm) 

Juhász Gergely, a Conclude Befektetési Zrt. vezérigazgatója elmondta: az idén nyáron elmaradhat a szokásos uborkaszezon az arany piacán. Hagyományosan a június végétől augusztus közepéig tartó időszakban a legalacsonyabb a sárga nemesfém éven belüli árfolyama, ám ebben az évben ez másképp alakulhat.

A várható kamatcsökkentések is kedveznek az aranynak

Juhász Gergely jelezte: a geopolitikai helyzet, az eltűnő reálkamatok, az inflációs félelmek felerősödése és a részvénypiacok túlárazottsága mind az arany régóta időszerű árfolyam-emelkedését támasztja alá.

Kiemelte: az Egyesült Államok Iránnal való konfliktusának mélyülése, valamint a Kínával szembeni kereskedelmi háború fokozódása sok befektetőt óvatosságra int. Elsősorban azokat, akik a rekordokat elérő részvénypiacokról menedékeszközökbe, így például a sárga nemesfémbe menekíthetik pénzüket, illetve azokat, akik attól tartanak, hogy az elemzők által már jelzett negatív korrekció bekövetkezik, és az árfolyamok meredeken zuhanni kezdenek – mondta az aranypiaci szakértő.

Úgy vélte: az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed és az Európai Központi Bank szinte biztosra vett közeli kamatcsökkentései is az arany “malmára hajthatják a vizet”. A mérséklődő reálhozamok még jobban kiemelik, hogy az arany tartása alacsony költséggel jár, és az inflációs félelmek erősödése sokakat sarkallhat a nemesfém vásárlására – magyarázta Juhász Gergely.

A Conclude Befektetési Zrt. a fizikai arany, ezüst és más nemesfémek magyarországi forgalmazásának meghatározó szereplője, a befektetési aranypiac árjegyzője.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az első magyar elektromos csuklós busz

Az Electronell 18-at 2025 elején az utasok is kipróbálhatják majd a Volánbusz járatain.

HungaroControl: 6 százalékkal nő a forgalom az ünnepek alatt

A tavalyi ünnepi időszakban 32 300 légi járművet kezeltek a társaság szakemberei, az idén 1800 járattal többre számítanak.

Mit mond a Századvég? – A belső kereslet növekedése támogathatja a gazdasági bővülést

2024-ben 0,7, 2025-ben 2,6, 2026-ban pedig 3,1 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.
Hirdetés

Hírek

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Vegyesen alakult kedd reggel a forint árfolyama

Kedd reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a decemberi kezdésnél, 0,9 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 1,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

Országgyűlés – Kedd a döntések napja – két tucat előterjesztés

A Pénzügyminisztérium év végével beolvad a Nemzetgazdasági Minisztériumba.

Címzetes egyetemi docensi címet kapott Feldman Zsolt

Az elismerés átadására a MATE Cselekvő Vezetők Konferenciáján került sor az intézmény kaposvári campusán.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint gyengébben áll a decemberi kezdésnél, 0,3 százalékkal az euró, 0,7 százalékkal a dollár és 0,8 százalékkal a svájci frank ellenében.

A Mikulás nyomában Antalyában

A templomban található egy római kori szarkofág, amelyet halpikkelyek és akantuszlevelek díszítenek, és amelyről úgy vélik, hogy Szent Miklósé volt.

Vegyesen mozgott a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0553 dollár után 1,0568 dolláron áll péntek reggel.

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama szerda reggelre a főbb...

Gazdaság

Csökkentette az irányadó eurókamatokat az EKB

A kamatcsökkentést az EKB a kedvezőbb inflációs kilátásokkal és a monetáris politika transzmissziójának javulásával indokolta.

Egymillió magyar embernek van állampapírja a Magyar Államkincstárnál

Állampapírt ma már akár telefonról is, néhány kattintással lehet vásárolni a WebKincstár és a MobilKincstár felületein

A Mol részesedését az ENEOS MOL Synthetic Rubber Kft.-ben az ENEOS veszi meg

A tranzakció várhatóan 2025 első negyedévében zárul le, a hatósági jóváhagyástól függően.

Háromból két ügyfélszámla már kamatadómentes az idén is profitban fürdő brókereknél

A befektetési vállalkozásoknál összesen 298,5 ezer számla volt szeptember végén, ebből több mint 160 ezer volt a TBSZ és csaknem 32 ezer a NYESZ,.